Itt az elengedés ideje!

Az ősz a kedvenc évszakom. Ha egy közösségben ezt elmondom, akkor általában sokakat meglep, sőt már volt olyan munkahelyem is, ahol ez állandó jelleggel vicc tárgyát képezte. Reggel, miközben az erkélyen szürcsöltem a kávémat éppen elkapta a tekintetemet egy komótosan aláhulló levél. Ekkor született meg bennem a gondolat és az érzés, hogy miért is imádom az őszt.

Az élet engem korán megtanított, hogy felnőtt legyek

Ha látunk egy szomorú, befelé forduló fiatalt, annak biztos, hogy nyomós oka van és nem szabad figyelmen kívül hagyni. Szakemberhez érdemes vinni, foglalkozni és beszélgetni kell a gyermekkel, de a legtöbb, amit adhatunk, ha meghallgatjuk, figyelünk rá és mellette vagyunk. Gyerekként egy szülői válás, vagy attól még rosszabb, – ha szülőt is veszítünk el, felfoghatatlan tragédiát jelenthet, aminek súlyát akár évekig is cipelhetjük. Történetünkben Zsolt mindkét oldalt megtapasztalta, amit most saját történetében mesél el nekünk.

Segítség, utálom a kollégámat!

Vannak emberek, akikkel egyszerűen képtelenek vagyunk együttműködni. Számtalan dolog lehet, ami ezt kiváltja: az illető túl türelmetlen és erőlteti a saját véleményét, vagy szétszórt és képtelen a lényegre fókuszálni, esetleg apróságokon akadékoskodik, vagy éppen nagyon lassú és olyan dolgokon gondolkozik, amik lényegtelenek a megoldás szempontjából.

Véletlen szerelem

Rita egy rossz kapcsolatban élt, amiből nem tudott kiszállni, bármennyire is szeretett volna. Aztán egy szép napon az életébe sodorta a véletlen azt a valakit, akivel minden megváltozott…

Félelemterápia

A pánikbetegség becslések szerint több 100 ezer embert érint kisebb-nagyobb mértékben Magyarországon, mégis nagyon sok a tabu és a félreértés ezzel a mentális problémával kapcsolatban. Történetünkben egy fiatal férfi mondja el, hogy a legnehezebb utat választva, hogyan küzdött meg betegségével.

Ítélkezem. Most akkor rossz vagyok?

Gondolkodás nélkül hozzuk meg az ítéleteket, közben pedig arra energiát már nem akarunk fordítani, hogy egy picit a dolgok mögé nézzünk.