Beleszerettem egy nős férfiba, de egy percét sem bánom

2020-Nov-10Sorsfordító

„A gyomrom remeg, a kezem hideg és izzad. Fáradt vagyok. Elfáradtam a kétségekben. De egyúttal pillangók is vannak a gyomromban. Úgy érzem magam, mint egy királylány. Felhők között vagyok, lebegek, minden olyan szép.” – Talán ezekkel tudnám a legjobban leírni, azt az időszakot, amit egy nős férfi mellett éltem meg.

Nincs mit szépíteni a dolgon: szerető voltam, igen, de egy cseppet sem bánom. Most biztos vagyok benne, hogy sokan elítélnek emiatt. Én is elítéltem magamat, de mióta szerető voltam, valahogy kevésbé ítélkezem és tudom azt, hogy nem mindig a harmadik fél a gonosz. Ugyanolyan hibás a másik két fél is a történetben, hiszen nem tudna beférkőzni egy harmadik személy, ha a dolgok rendben lennének otthon. Jól tudom, hogy vannak olyan nők, akik direkt, szánt szándékkal szétrombolnak, szétszakítanak egy kapcsolatot, de én nem ilyen voltam, és ez a tudat segített magamat nem utálni minden percben.

A történetem 8 évvel ezelőtt kezdődött. Fiatal voltam és szép. Párkapcsolatban éltem. Igaz friss kapcsolatban, de jól kijöttünk a párommal. Szerettük is egymást. Aztán egyszer csak megismertem Őt … és onnantól kezdve minden megváltozott. Olyan erővel hatott rám a jelenléte, hogy szinte lebénultam. Nem tudtam ellenállni neki. Szerelmes lettem. Menthetetlenül. Visszavonhatatlanul. Olyan erővel hatott rám ez az érzés, hogy nem tudtam neki parancsolni, teljesen elvette az eszemet. Teljesen elvette a kontrollt. Szakítanom kellett az akkori párommal, hogy azzal a férfival lehessek, akire úgy vágyom, mint még soha senkire.

Minden olyan gyorsan történt, hogy mire észbekaptam, már együtt voltunk és terveztük a közös jövőnket. Azt a közös jövőt, amiben még akkor annyira hittem, mint ahogy azelőtt semmiben. Amikor eldöntöttem, hogy belemegyek ebbe a viszonyba, szigorú feltételeket szabtam, hogy bizonyos határidőn belül el kell, hogy váljon. Azelőtt soha nem volt viszonyom családos férfival, így tapasztalatom sem volt, hogy milyen is lehet ez.

Nem volt lekiismeretfurdalásom, mert csak papíron, a gyerekek miatt voltak még házasok – mondta, de hogy ez tényleg így volt-e, máig nem tudom. Elhittem neki, mert hinni akartam.

Soha, azelőtt nem éreztem még ilyet férfi iránt és annyira boldog voltam, hogy nem vettem észrevenni az árulkodó jeleket. Hogy ez a kapcsolat már akkor halálra volt ítélve, amikor még csak gondolatban megfogant. Egy illúzióban éltem, amit magam alkottam meg, és ami nem volt soha valóságos.

A gondok ott kezdődtek, hogy sokat dolgozott és a maradék szabadidejét közöttem és a gyereke között kellett felosztania. Én a második helyre szorultam, de ezt soha nem hánytam a szemére. Megértettem. Időközben kiderült számomra, hogy nem én vagyok az első, akivel viszonyt folytat a felsége mellett. Sokadik szeretője voltam már. Egy olyan pasiba szerettem bele, akinek a gondolkodása olyannyira volt összetett, hogy azzal csak nagyon nehezen lehetett azonosulni. Egy riadt kisfiú volt bezárva egy felnőtt férfi testébe. Némi pszichés és személyiség zavarral, amit úgy próbált elnyomni, hogy mindig volt mellette valaki. Akkor én voltam a soron.

De hogy értsétek: gyakorta nem beszéltünk hétvégente, csak üzenetben. Azt mondta, hogy nem kell ahhoz beszélnünk, hogy tudjuk szeretjük és fontosak vagyunk egymásnak. Nem kell mindig mondani a szeretlek szót… És így teltek sokszor a napok, hogy csak vártam, vártam és vártam, de nem jött. Nem hívott. Végül persze jelentkezett és amikor együtt voltunk minden bántást elfeledtem, mert annyira szerettem és mesébe illő volt minden vele töltött pillanat.

Én tényleg úgy éreztem magam, mint a mesékben és talán ezért nem akartam észrevenni, hogy hiába a nagy szerelem, én is csak egy szerető vagyok, akit, ha meguntak, eldobnak majd. A kapcsolatunk nem tartott sokáig, alig egy évig, de az az egy év borzasztóan impulzív volt.

Egy szép nyári napon végül azt mondta nekem, hogy nagyon szeret, de nem tud és nem is akar választani a gyereke és közöttem, és habár szeret, de együtt marad a feleségével.

Emlékszem, csak ültem és néztem ki a fejemből. Nem fogtam fel miről beszél. Aztán zokogni kezdtem és úgy érzetem itt már elfogytak a szavak. Nem tudok megszólalni. Szépen, békességben elköszöntünk egymástól, ő átölelt engem és én lassan, elindultam az ajtó felé. Majd valahogy – már nem emlékszem hogyan-, de eljutottam az autómig, beültem aztán órákig ottmaradtam és csak zokogtam, zokogtam.

Az igazat megvallva, mindig is labilis volt érzelmileg. Kapcsolatunk alatt legalább 3x szakított velem, de én mindig visszafogadtam. Tulajdonképp meg sem lepődtem azon, ami történt, mégis fájt nagyon. Borzasztó hónapok következtek utána. Nemhogy az idő múlásával jobb lett volna, sokkal rosszabb volt. Depresszióba estem és haragudtam mindenkire. Haragudtam Istenre, rá, magamra. Azt mondogattam: megérdemelted, minek kellett újat húznod egy nős pasival? Ezalatt a pár hónap alatt annyira szenvedtem, hogy megbűnhődtem tetteimért.

Teltek múltak a hónapok, nekem jöttek-mentek a férfiak az életemben. A hosszú hónapok kezdték elfeledteti bennem azt az érzést, amely addig erős volt iránta. Már nem gondoltam rá minden nap, de sokszor eszembe jutott. És sokszor álmodtam vele. Visszagondolva bármennyire fájt az egész, bármennyire sem volt ez a történet különlegesebb, mint az átlag szeretői viszonyok, utólag visszagondolva csak a részemről volt olyan nagy a szerelem, mégis különleges és szép emlékként gondolok vissza arra időszakra. Nem bántam meg, mert az, aki ma vagyok nem lehetnék e nélkül. A vele való kapcsolatom és az azt követő fájdalmas időszak nagyon sok mindenre megtanított. Megtanított arra, hogy ne ítélkezzek mások felett, mert nem tudhatom mi van a színfalak mögött. Megtanított arra is, hogy megbocsátsak magamnak és másoknak. Megtanított hinni a szerelemben. De, legfőképp az elfogadásra tanított meg.

 

Nem találkoztam azóta vele. Nem tudom mi van vele, de már nem is érdekel. Hálás vagyok az életnek, hogy megélhettem, megtapasztalhattam részese lehettem annak a különleges érzésnek, amit kiváltott belőlem. Ma már boldog vagyok más férfi oldalán. És ezt neki köszönhetem.

 

Nóra (32) Miskolc

 

MEGOSZTÁS

Legfrisseb sztorik

COVID-napló: Mindjárt megőrülök!

COVID-napló: Mindjárt megőrülök!

A COVID mindenki életét felforgatta. Tudjuk, hogy otthon kell maradnunk, hogy elejét vegyük a járvány további terjedésének és ezért mindenkinek áldozatokat kell hoznia. A We are the stories egyik legfrissebb történetében egy négytagú család életébe tekinthettek be. A...

read more
Egyedül a COVID-dal szemben

Egyedül a COVID-dal szemben

Ildit úgy érte utol a COVID-járvány, hogy hiányzott az életéből egy társ, a szerelem. Hogyan tudott a fiatal nő felülkerekedni az elkeseredettségén, a magányán és milyen kapaszkodókat talált a karanténban? A We are the stories legújabb történetéből ezekre a kérdésekre...

read more
A csendes gyilkos

A csendes gyilkos

Napjaink egyik élen járó meddőséget előidéző betegsége az endometriózis. Sok helyen korunk pestiseként is nevezik- bár ez nem jár halállal és nem is fertőz. Ellenben egyre több nőnél fordul elő, sokan pedig nem is tudják, hogy szenvednek ebben a betegségben. Hisz maga...

read more