A munkahelyi elbocsátás a legtöbb embert megvisel, főleg, ha egy olyan helyről kell eljönni, ahol már régóta dolgozunk. Önbecsülés, önértékelés, önkép … ezek mind sérülnek és fel tudnak borulni, a csalódottságtól pedig nem látjuk tisztán a jövőt. Homályosak lesznek az addig kristálytisztán látott képességek, eluralkodik rajtunk a „nem vagyok jól” érzés és a kiút is elérhetetlenné válik. De rajtad áll, hogy ebben az állapotban meddig akarsz maradni. Tőled függ, hogy az önsajnálat legmélyebb bugyrába bemész és vagy kihúzod magad onnan, vagy ott maradsz. Endre történetét ismerhetitek meg a következőkben.
Hát, nehéz helyzetbe kerültem, amikor egyik napról a másikra elbocsátottak a munkahelyemről. Több mint tíz évet dolgoztam egy multinacionális vállalatnál, komoly karriert építve magamnak, és hirtelen minden a feje tetejére állt.
Az eleje nagyon váratlan volt. Amikor behívtak az igazgatói irodába, még azt sem tudtam, hogy miért. Az igazgató komoly arccal közölte, hogy az átszervezések részeként megszüntetnek pár pozíciót, és az enyémmel együtt az is köztük van. Azonnal felmondtak, és hirtelen elveszítettem az állásomat, ahol olyan keményen dolgoztam.
Először sokkolt a hír. Érzelmileg feldúlt voltam, zavart, és féltem a jövőtől. Mivel a munkám fontos része volt az életemnek, az önbecsülésem is megsínylette. Kétségbeestem, és sokáig önsajnálatba merültem. De aztán rájöttem, hogy így nem jutok előre.
Ezután megfogadtam magamnak, hogy nem hagyom, hogy az elbocsátás megtörjön. Elkezdtem aktívan keresni új lehetőségeket, átnéztem az önéletrajzomat és a LinkedIn profilomat, és kapcsolatba léptem régi kollégákkal és ismerősökkel. Felismerve az erősségeimet és tapasztalataimat, összpontosítottam azokra a területekre, amelyek érdekelnek, és ahol kihasználhatom az ismereteimet.
Aztán az életben maradásért folytatott küzdelem közben felfedeztem olyan lehetőségeket, amelyekre előtte nem is gondoltam volna. Például belevágtam egy olyan tanfolyamba, amelyről már régóta álmodoztam, de sosem volt időm rá.
Rájöttem, hogy az elbocsátás lehetőséget teremt arra, hogy új irányt válasszak az életemben, és megvalósítsak olyan célokat, amelyekről korábban csak álmodoztam.
Természetesen voltak nehéz pillanatok is, és az anyagi bizonytalanság stresszel járt. De az érzéseimre rájöttem, hogy nem érdemes hagyni, hogy azok uralkodjanak rajtam. Inkább pozitív hozzáállást választottam. Az elbocsátásból azt tanultam, hogy az életben semmi sem garantált, és hogy az embernek mindig alkalmazkodnia kell a változásokhoz.
Megtanultam értékelni azokat az embereket és dolgokat az életemben, amelyek még mindig megmaradtak, például a családom, az egészségem, és az én képességem, új utakat keresni és kihasználni az adódó lehetőségeket.
Idővel egyre jobban éreztem magam a bőrömben. A pozitív hozzáállásom, az elkötelezettségem az önfejlesztésre és a kitartó erőfeszítéseim meghozták az eredményüket. Sikerült új munkát találnom, bár az nem ugyanaz a vállalat volt, ahol korábban dolgoztam. De rájöttem, hogy ez egy lehetőség arra, hogy új készségeket és tapasztalatokat szerezzek, és szélesebb perspektívából lássam a dolgokat.
Az elbocsátás megtanított az alázatra és az alkalmazkodóképességre. Megértettem, hogy az életben előforduló változások gyakran az utunkba állnak, de az, hogy hogyan reagálunk rájuk, az az, ami igazán számít.
Az elbocsátás fájdalmas volt, de végül is lehetőséget adott arra, hogy megerősödjek és fejlődjek az életemben.
Azt gondolom, hogy az életben mindig lesznek nehézségek, váratlan helyzetek és kihívások. A kulcs szerintem az, hogy megtanuljunk alkalmazkodni, pozitív hozzáállással reagálni, és a lehetőségeket meglátni még a sötét pillanatokban is. Az elbocsátás lehetőség arra, hogy új utakat fedezzünk fel, és képesek vagyunk felállni, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy minden elveszett. Az életben mindig van remény, és az ember ereje és kitartása nagyobb, mint hinné.
Endre (48)