RÓLUNK

 Itt az ideje, hogy levegyük az álarcunkat és megmutassuk sebezhetőségünket, hiszen ettől vagyunk emberek.

A We Are the storiesban igazi, valódi történeteket fedünk fel 100% őszinteséggel.

Hiszünk abban, hogy ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, akkor másokhoz is azok tudunk lenni.

Hiszünk abban, hogy őszinte történeteinkből nem csak mi, hanem mások is tudnak tanulni.

Tuka Niki

Tuka Niki

ALAPÍTÓ

nikoletta.tuka@wearethestories.hu

Hol volt, hol nem volt volt egyszer egy lány, aki ugyan az Alföld szívében nőtt fel, mégis a nagyvárosba vágyott.  Végül ott, a főváros zajában szembesült azzal, hogy valójában nem is tudja, hogy ki ő és merre tart. Szerelem és barátok nélkül a magány lett a társa. Baj, bajt és betegség, betegséget követett. A lány élni akarása mégis erősebb volt és rátalált az útra. Közben társak és segítők szegődtek mellé, akik támogatták abban, hogy önmagává és teljesebbé váljon. Az átalakulás évei alatt jött rá arra, hogy sebekkel indult el otthonról. Olyan sebekkel, melyek bizonytalanságot és félelmet keltettek benne. Olyan félelmet, mely megbénította az életét. Ezt a lányt Tuka Nikolettának hívják és most az RTL Klub Kalandozó és Édesítő című műsorának műsorvezetője. Ez vagyok én. A behegedt és gyógyuló sebeimmel, a leküzdött és még megoldásra váló félelmeimmel. Hiszem azt, hogy önismeret nélkül nem jutottam volna idáig és ahogyan a népmesékben, minden egyes ember történetében ott van az a tanulság, ami kapaszkodó lehet másoknak.

Vincze Nikolett

Vincze Nikolett

ALAPÍTÓ

nikolett.vincze@wearethestories.hu

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szintén vidéki lány, ki már gyermekként sem volt egy ma született bárány. Vidéken nőtt fel, abból is a legkisebb faluban és az állatok érdekében sosem járt cirkuszban. Már kiskorában is sokat beszélt és hangosan, emiatt pedig sokat állt az óvodában a sarokban.  Aztán hirtelen tini lány lett belőle, és az események csak úgy jöttek mentek őt követve. Egerig meg sem állt és ott elvégezte a középiskolát, de úgy érezte a szíve egy része máshová térne, aminek az lett az eredménye, hogy romlott az iskolai teljesítménye. Azóta a fővárosban él, tizenhét év, azért ez elég kemény. Szerelem, csalódás, boldogság és ármány, de ezek ellenére sem lett belőle címlaplány. A kommunikáció és az emberi működés lett élete értelme, hat lábon áll egyszerre, mert máskülönben lehet szétesne. Számára a legnagyobb erénye az őszintesége, de azaz igazság, hogy erre már sokszor ráfázott, szegényke. Állatok, természet, vizek és Nutella, ezektől neki mindig tágul a pupilla. Ez a lány nem más, mint én, ebben az őrült vilàgban a tökéletes tökéletlenség.