„Nekem egy ilyen vezető kell, mint te”

2021-Sep-28Karrier

Gabi egész életében csak magára számíthatott. Mindig is egy karakán és őszinte személyiség volt, aki követte az álmait és nem félt meglépni bizonyos lépéseket. Talán ez segítette ahhoz is, hogy karrierjében igen szép eredményeket érjen el, melyeket csak magának köszönhet. Kitartó munkával és alázattal végül alkalmazottból vezető lett, amit külföldi utak, elegáns szállodák, jó kereset és kulturális élmények követtek. Olyan élete volt, amiről mások álmodni sem mertek. Aztán egyszer csak hozott egy újabb döntést és hazaköltözött.

Az én „karrier sztorim“ nem azzal indul, hogy keményen tanultam. Jó képességű gyerek voltam, általában 4-es, 5-ös minden tantárgyból, de semmiben nem voltam kiemelkedően tehetséges. Mikor középiskolát kellett választani, megnéztem, hol van matek, magyar és idegen nyelv a felvételiben, így landoltam egy külkereskedelmi szakközépiskolában.
Érettségi után soha többé nem foglalkoztam ezzel a témával, nem is érdekelt igazán, inkább elmentem egy irodába dolgozni. Főleg édesapám unszolására végül felvételiztem a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolára, fel is vettek. Hamar rájöttem, hogy az államilag támogatott szak jól hangzik, de a könyvek, a kötelező programok és egyebek olyan sokba kerülnek, hogy el is viszik azt a pénzt, amit részmunkaidőben meg tudok keresni.

A szüleim nem álltak olyan jól, hogy anyagilag támogassanak, nem is vártam ezt el tőlük, inkább úgy döntöttem, otthagyom az iskolát és a saját lábamra állok.

Egy újsághirdetésen keresztül végül egy multi call centerében kötöttem ki 21 évesen, úgy gondoltam, jó lesz az, míg nem találok mást. Akkor még nem sejtettem, hogy 16 évet fogok ennél a vállalatnál tölteni.

3 év ügyfélszolgálat megtanított arra, hogy ha valaki ordítozik velem, mert a termék színe nem pont olyan, mint a katalógusban, annak nem olyan problémája van, amin én tudok segíteni.

Valahogy sosem vettem magamra ezeket, pont ezért szinte minden helyzetet sikerült megoldani. Ezért is választottak ki csoportvezetőnek. Én voltam az egyik legfiatalabb a csapatban, és egyszer csak korábbi munkatársaim főnöke lett belőlem. Csináltam és főleg mondtam furcsa dolgokat akkoriban, de alapvetően mindig tisztelettel és elfogadással álltam a kollégákhoz, így hamar elfogadtak ők is. Nemsokára jött a következő ugrás, majd megint egy… Szépen fokozatosan haladtam felfelé a vállalati ranglétrán, rengeteget tanultam a céges tréningeken, levelező tagozaton le is diplomáztam időközben és persze kikerülhetetlen volt az angol nyelv is. 30 éves koromra már a vállalat felső vezetéséhez tartoztam ügyfélszolgálati igazgatóként.

Ekkor jött egy nagy változás az életemben, 7 év után felrúgtam a biztonságos hátteret nyújtó házasságomat, mondván, hogy 30 évesen még újrakezdhetek mindent.

Szerencsére a munkámra ez egyáltalán nem hatott ki, csak még erősebb és magabiztosabb lettem. Így aztán jött is nemsokára a következő lépés: a vállalat vezetője azt mondta, pont egy olyan személyiség kellene neki értékesítési vezetőnek, mint én vagyok. Mikor megemlítettem, hogy semmit nem tudok az értékesítésről, azt mondta:

„Nekem egy ilyen vezető, egy ilyen ember kell, mint te, a szakmai részét meg majd megtanulod.“

Igent mondtam hát, és igyekeztem mindent a lehető leggyorsabban megtanulni. Nem volt könnyű dolgom. Ekkor találkoztam életemben először közelről a rosszindulattal, a szakmai féltékenységgel és a manipulációval. Az ügyfélszolgálatos emlékekből előjött az, hogy ha valaki így bánik velem, akkor annak igazából valami más gondja van, így sikerült felülemelkedni ezeken a dolgokon és arra koncentráltam, ami az én feladatom.

A sors úgy hozta, hogy bő egy év után meg is szabadultam ettől a helyzettől, és jött életem legnagyobb kalandja: újabb lépés felfelé, de ezúttal külföldön. Magánéletileg is kihívás volt, mert így 2 év után össze kellett költöznöm a barátommal, de sokkal jobb érzés volt együtt nekivágni. Hiába volt cégen belüli az előrelépés, teljesen új közegbe kerültem, új emberek, új folyamatok, új szabályok – és főleg egy a magyartól teljesen eltérő munkamorál.

A munka mellett a magánéletben is megtapasztaltam a kulturális sokszínűséget, az egyik szomszédban egy tehetős német nyugdíjas pár lakott, a másikban egy nagy török család, ahol csak a gyerekek beszéltek németül. Imádtam, hogy minden annyira más, gyorsan beilleszkedtem. Nagyon jól kerestem, élveztem a szociális biztonságot, bejártam egész Németországot, elegáns konferenciákon vettem részt, külföldi jutalomutazásokra jártam…

A család és a barátok nagyon hiányoztak, soha nem éreztem otthon magam, az egészségemen és a párkapcsolatomon is nyomokat hagyott a munkával járó stressz, de összességében olyan életem volt, amiről a legtöbben álmodni sem mernek.

Én meg otthagytam az egészet a francba és hazaköltöztem.

Senki sem értette, hogy miért, mindenki azt hitte, hogy megőrültem. Én magam is azt gondoltam, hogy talán soha többé nem alszom már elegáns hotelben, sőt, valószínű, hogy a kis zuglói panellakás, meg a négyszemélyes piros kisautó lesz minden vagyonom életem végéig, de akkor is meg kellett lépnem.

Mert azt éreztem, hogy már nem tesz boldoggá a munkám, és nem tudom már azzal az elfogadással kezelni az embereket, mint korábban.

Kiszaladt egy-egy olyan mondat a számon, amit én sosem akartam kimondani. A csapatot nagyon sajnáltam, ők is engem, óriási sírások voltak az utolsó hetekben. Ez megerősített abban, hogy az én utam az, hogy támogassam, segítsem az embereket, de nem mint vezető. Hazajöttem, pihentem, kikapcsolódtam, élveztem, hogy újra OTTHON vagyok.

Aztán szépen lassan elkezdtem újraépíteni az életet. Különböző tréneri és coach képzéseket végeztem el, megcsináltam a honlapomat, cikkeket írok és ami a legfontosabb: hihetetlen élményeket gyűjtök abból ahogy embereket látok fejlődni a beszélgetéseinknek köszönhetően.

Már közel két éve, hogy hazajöttem, de az anyagi biztonság még várat magára. Egyre türelmetlenebb vagyok, hisz sürget az idő, jövőre 40 éves leszek. De ha visszamehetnék az időben, akkor sem csinálnám másképp, mert ez vagyok én, így vagyok az, ami lenni akarok.

Gabi (39)

Gabi (39)

Legfrisseb sztorik

Alvó mostoha a pincében

Alvó mostoha a pincében

Az örömre, az önfeledt szoptatási időszakra, a nagy együtt alvásokra hirtelen egy komor árnyék vetült. Olyan volt ez, mint amikor az ember ül a gyönyörűen berendezett otthonában, árad a napfény, úsznak a színek és hirtelen meglátja, hogy hatalmas pincetűzvész kezdi...

read more
A legnehezebb időszak segítsége: a jóga!

A legnehezebb időszak segítsége: a jóga!

A We Are the storiesban Hajni történetével ismerkedhettek meg, aki élete egyik legnehezebb időszakán van túl. Hajni édesanyja sajnos elment az élők sorából, és szeretett volna valamit keresni a fájdalma enyhítésére. Ekkor jött "véletlenül" szembe vele a jóga, ami...

read more
Anya úgy halt meg, hogy nem tudtam tőle elköszönni

Anya úgy halt meg, hogy nem tudtam tőle elköszönni

Krisztián édesanyja négy évvel ezelőtt váratlanul halt meg a kórházban aznap este mikor bevitték. Hiába kérte a család, hogy értesítsék őket azonnal, ha baj van, de nem telefonáltak nekik. Krisztián másnap reggel szembesült az anyja halálával, mikor mentek hozzá...

read more