Inspirálódj!

Véletlen szerelem

Rita egy rossz kapcsolatban élt, amiből nem tudott kiszállni, bármennyire is szeretett volna. Aztán egy szép napon az életébe sodorta a véletlen azt a valakit, akivel minden megváltozott…

A legnehezebb időszak segítsége: a jóga!

Hajni édesanyja sajnos meghalt, és fájdalmát szerette volna valamivel enyhíteni. Ekkor találkozott “véletlenül” a jógával. Kezdetben még csak vendégként, azonban mára már saját jógastúdióval és oktatói tapasztalattal gyakorolja a jóga mozdulatokat. Olvassátok el Hajni írását.

A csendes gyilkos

Napjaink egyik élen járó meddőséget előidéző betegsége az endometriózis. Sok helyen korunk pestiseként is nevezik- bár ez nem jár halállal és nem is fertőz. Ellenben egyre több nőnél fordul elő, sokan pedig nem is tudják, hogy szenvednek ebben a betegségben. Hisz maga a betegség alattomos. Tünetek hiányában pedig a nők csupán a sikertelenségüket élik meg a gyermekvállalásban. A háttérben megbújó rejtélyes okot azonban nem tudják. Az endometriózis igazi csendes gyilkos. A nőket lelkileg öli meg, hiszen a legszebb dolgot veszi el tőlük a gyermekvállalás esélyét.

“Túl sokat foglalkoztam azzal, hogy mim nincs”

Edit évekig csak sodródott az árral és olyan munkákat vállalt, amiben nem igazán érezte kiteljesedve magát. Közben egyik országból a másikba költözött, ahol rendszerint újra és újra be kellett illeszkednie. Egy szép napon viszont megelégelt mindent és úgy döntött, hogy időt ad magának, hogy végre rájöjjön ki is ő és mit szeretne valójában. Aztán hirtelen betört a pandémia és a vele járó korlátozások, ami sok mindenben keresztbe húzta a számításait, de nem adta fel, kitartó volt és a „kapott” időt gyakorlásra használta. A We Are the storiesban ismerjétek meg Edit őszinte vallomását, aki most már azt csinálja, amit mindig is szeretett volna.

Mert mindenben, így a covidban is van valami jó!

Van az úgy, hogy a sok rossz között akad jó is, csak kell hozzá szerencse és némi gondolkodás változtatás is. A We Are the storiesban ismerjétek meg Zsuzsa történetét, akinek az élete akkor változott meg, amikor a koronavírus feltűnt hazánkban is. Egy addig csak a munkájának élő nőből olyan családanya lett, aki az idejét a vírus hatására inkább a gyermekeinek, családjának és magának szánta, és most boldogabb, mint valaha.

A feladás az nem lehet opció

Mit tehetünk akkor, ha már 14 évesen felnőtté kell vállnunk, mert az élet úgy alakítja a dolgainkat? Mit tehet egy fiatal lány, aki 18 éves korára el kell, hogy temesse szinte az egész csaldját? Hogyan lehet ebből talpra állni és újrakezdeni? Tragédia, tragédia hátán, ám mégis egy inspiráló történetet olvashattok el. A We Are the storiesnak Csíkszeredából küldte történetét Csilla, aki mindenkinek ezt üzeni: Összezuhanás, napi nehézségek, igen vannak, de feladás nincs!

Néha a sok kicsi Ő után jön el az igazi nagy Ő – egy újjászületés története

A We Are the stories legújabb történetének főhőse egy fiatal nő, aki nem tudta elkerülni, hogy teljesen összeomoljon az élete. Elvesztette a szerelmét, a munkáját, beteg lett, kórházba került. Úgy tűnt egy új férfi oldalán végre rátalálhat a boldogság. De ez csak a látszat volt. Az élet rákényszerítette, hogy valóban megoldja a problémáit a történetének vége pedig filmbe illőre sikeredett. Egy újjászületés története következik.