A csendes gyilkos

Napjaink egyik élen járó meddőséget előidéző betegsége az endometriózis. Sok helyen korunk pestiseként is nevezik- bár ez nem jár halállal és nem is fertőz. Ellenben egyre több nőnél fordul elő, sokan pedig nem is tudják, hogy szenvednek ebben a betegségben. Hisz maga a betegség alattomos. Tünetek hiányában pedig a nők csupán a sikertelenségüket élik meg a gyermekvállalásban. A háttérben megbújó rejtélyes okot azonban nem tudják. Az endometriózis igazi csendes gyilkos. A nőket lelkileg öli meg, hiszen a legszebb dolgot veszi el tőlük: a gyermekvállalás esélyét.

Szinte az egész életemet végig kísérte ez a nőgyógyászati betegség. Orvostól orvosig jártam, már az első havi ciklusom megjelenésétől. Mivel ez még a 90-es évek elején történt az orvosok nem ismerték ezt a betegséget, inkább csak kísérleteztek rajtam. Próbálták kideríteni vajon mi okozhatja a problémáimat, amelyek szó szerint megkeserítették az életemet, mind kislányként, mind pedig már felnőttként.

17 éves voltam, amikor kimondták, hogy meddő vagyok.

Ez a tény akkor még nem zavart, hiszen kamaszként terveim voltak. Nem is nagyon gondoltam abba bele, hogy egyszer nekem családom vagy gyermekem lesz. Az orvosok mondatai akkor köszöntek vissza, amikor már babát szerettem volna, és persze nem lehetett. A felnőtté válásom során azonban az életem szomorú fordulatot vett.

A fájdalmaim egyre erősödtek, sokszor felkelni is alig bírtam. A menstruáció maga volt a pokol. Az orvosok pedig értetlenül álltak felettem. Műtétek sora várt rám, melyek során elveszítettem a petefészkeim nagy részét. A fájdalom azonban továbbra sem enyhült. Az orvosaim pedig csak a fejüket csóválták, segíteni azonban nem tudtak.

A napjaimat betöltötte a fájdalom. Próbáltam együtt élni vele, de lehetetlen volt. A betegség – amiről még mindig nem tudtam, hogy micsoda – befészkelte magát a munkámba, a párkapcsolataimba és a lelkembe is. Kezdetben szerencsétlennek éreztem magam, aztán már hibásnak, végül pedig selejtnek. Hiszen a kérdéseimre továbbra sem kaptam választ, így a kétségeimmel együtt éltem a napjaimat. A húszas éveim végén jött a fordulat az életemben. Az anyaság érzése úgy tört fel bennem, mintha mindig is erre vágytam volna.

Kisbabát és családot akartam, de ekkor jött a felismerés, hogy nekem nem lehet gyermekem. Majd jött az újabb pofon, amikor egy fájdalmas mensturáció végén újra a műtőben kötöttem ki életveszélyes cisztával, melyből most már szövetmintát vettek. 15 évvel a fájdalmaim kezdete után mondták ki először az orvosok, hogy súlyos endometriózisom van.

Bár nem ismerik a betegséget és a kialakulásának okait sem. Kezelni tudnak. mesterséges klimax az egyetlen megoldás. Összeomlottam. Én kisbabát szeretnék, nem pedig elveszíteni még azt a picit a nőiességemből, ami maradt. Az orvosok azonban kijelentették, ha továbbra is menstruálok, minden hónapban kockáztatok egy újabb életveszélyes állapotot. Ha pedig még egyszer műtétre kerül a sor, akkor kiveszik a petefészkeimet és a méhemet is.

32 éves voltam, amikor megtörtént a csoda. Az én kis csodám. Az orvosok is döbbenten álltak a leleteim és az ultrahang előtt. Most azonban végre nem egy új cisztát, betegséget, elhalást láttak a monitoron. Egy pici szívdobogás hangját lehetett hallani. A kisfiam, aki megmentette és új értelmet adott az életemnek. Ezzel pedig nagyon sok sorstársamnak is reményt nyújtott, hogy csodák igenis léteznek. Hiszen meddőként egy új élet növekedett a pocakomban, aki ma már 10 éves fiatalember.

A születése vezetett el oda is, hogy egy könyvben megírjam a történetemet, melyen a közel 25 év alatt keresztülmentem. Bár a betegség a mai napig is velem van – sőt talán rosszabb, mint valaha – már nem számít a fájdalom, hiszen van valaki, aki Anyának szólít.

Bár az utóbbi 8 évben újra felültem a saját kis hullámvasutamra, hiszen kistestvért szeretnénk a fiamnak. Most azonban már más szemszögből kerültem vissza az egészségügyi rendszerbe. Inszeminációk, lombikok során estem át, több kevesebb sikerrel, de nem adom fel. Soha nem szabad feladni!

Csendes gyilkos: “Szofi egy teljesen átlagos 10 éves kislány a nyolcvanas évek közepén. Barátnőivel a felnőtté válás titkait szeretné megfejteni, és arra vár, hogy végre ő is átléphessen a felnőtté válás küszöbén. Amikor azonban ez bekövetkezik, a korábban elképzelt dolgok helyett fájdalom, fertőtlenítő illata, orvosi kezelések és megalázás vár rá. Szofi élete gyökeresen megváltozik az első menstruációval, de senki nem tudja megmondani, mi a baja. Csak azt érzi, más, mint a többiek, ezért pedig minden álmát elveszti, amiben kisgyerekként hitt. A történet egy életút, amelyet kezdetben a kislány, később a felnőtt nő szemszögéből láthatunk. A küzdelmet egy ismeretlen betegséggel szemben, amiről csupán évekkel később derül ki, hogy a 21. század egyik legtitokzatosabb betegsége. Az endometriózis a nőket támadja meg, és mind a testet, mind a lelket felemészti azzal, hogy a súlyosságától függően meddőséget okoz. Szofi életét átszövi a betegségtudat. Kezdetben csak a barátait veszti el emiatt, később azonban a társait is. Gyermekként még nem érezte, de felnőttként a legfontosabb lett számára, hogy anya lehessen. A könyv megmutatja, milyen szenvedésen mehet át egy nő azért, hogy egyszer a kezében tarthassa a gyermekét.”

(Dr. Jekkel Gabriella, a Csendes gyilkos című könyv írója)