Dettinél pár éve melanómát diagnosztizáltak, amit azonnal el kellett távolítani. Azonban nem sokkal később kiderült, hogy ettől nagyobb baj van: daganatot találtak a fejében! Detti őszinte történetét olvashatjátok, fájdalomról, műtétekről és egy hihetetlen nagy akaraterőről!
Nos a történetem onnan indult, hogy sosem éltünk nagy lábon… “Apámnak” 4 éves koromban fontosabb volt egy másik nő, mint Anyu, és én sokat sírtam utána nem tagadom… Volt, hogy sírva hívtam fel egy telefonfülkéből, hogy Apu gyere haza kérlek… Majd csak az ígéreteket kaptam, és a csalódást…Volt olyan amikor még velünk lakott, hogy arra riadtam fel, hogy nagy veszekedés van, felkeltem az ágyamból, és láttam Anyut egy véres pólóban. Még arra is emlékszem, hogy világos sárga volt. Apám eltörte egy régi vas vasalóval Anyum bordáit.
Így maradtunk Anyuval ketten, aki megtett mindent, és felnevelt. Inkább Ő nem evett, hogy nekem legyen. Dolgozott, takarított mindenhol, akinél csak lehetett. Addig vigyáztak rám a szomszédok. Akkor még nem fogtam fel, hogy Anyum szinte beleroskad abba, hogy legyen mit enni, vagy néha csak ennem. A szomszédoktól mindig kaptunk ezt-azt szerencsére.
Akkor segítőkészebbek voltak az emberek. Ugrok egy “picit”…
Mert nem egyszerű leírni ezeket, hiszen az ember akaratlanul is átéli ezeket, és nem épp kellemes. A családomra nem lehet számítani. Sosem lehetett. Őszintén nem is szeretnék tudni róluk. Mert nekem ez a jobb, és lehet önzőség, de nekem ez a fontos.
2014-ben kiderült, hogy sajnos az anyajegy, amit leszedettem nem volt éppen rendben.
Ezért tovább küldtek az Onkológiára. Ott újabb műtét…
Kivágták nagyobb, és mélyebb helyen azt a részt, ahol az anyajegy volt.
Majd megnézték a nyirokcsomóm a jobb hónaljamban volt minimális áttét, ezért biztonságosabbnak tartották, ha kiszedik a nyirokcsomóim.
Megfáradva, de tovább haladva újabb műtét. Majd izgulás mi az eredmény a nyirokcsomóimról. Szerencsére mind a 13 nyirokcsomóm rendben volt hál Istennek!
Majd mennem kellett volna immunterápiára, de én azt gondoltam kész minden oké jól vagyok hagyjanak békén. Tehát nem is mentem. Majd 4 évre rá 2018-ban ültem a kocsiban a hátsó ülésen. Olyan görcsösen éreztem magam. Jó- jó, mondom rohadtul kellemetlen, de biztos szorongok mert az szokott lenni nálam. Nem sokra rá kaptam egy epilepsziás rohamot. Elájultam. Majd a mentő vitt el. Mivel feküdtem korábban pszichiátrián, mert ki voltam borulva azt hitték, ez biztos pszichés. Órák múlva nagy nehezen csináltak egy CT-t.
Majd egy szobában ültünk. Bejött egy hölgy. Láttam az arcán, hogy valami nagyon nem stimmelhet.
Közölte: egy 4, és egy 5 cm-es tumor van a fejemben.
Én csak annyit kérdeztem valaki mondja meg nekem, hogy akkor ezt most hogyan dolgozzam fel?
Rögtön befektettek az osztályra, 2 hétig próbáltak picit összerakni. Addigra tolószékbe kerültem, lebénult a bal felem. Felfordult az életem. Nem tudtam járni, írni, pisilni, fürdeni egyedül. Kiszolgáltatott lettem. 2 hét múlva átszállítottak egy másik kórházba. Ott másnap már meg is csinálták az agyműtétem. Fantasztikus Orvosom volt. Leültünk megbeszélni a részleteket. Hát eléggé sokkolt. 2 helyen felvágják a fejem átfűrészelik a koponyám. Lehet utána nem jön vissza a járásom és idő kell neki. Mondom rendben. És mi van, ha nem vállalom a műtétet? Nemes egyszerűséggel, közölte az igazságot, hogy akkor meg fog halni!
Hát ezt, amikor a fejébe mondják az embernek az eléggé tyűbazmeg állapot.
Mondtam oké ,akkor hajrá a műtét. Másnap 2. voltam féltem nagyon. Kaptam szuri koktélt. Picit lazított rajtam. Majd minden ágy tologatós hangra összerezzentem…huuuu úristen itt vannak értem… És egyszer csak így is volt. Meztelenre kellett vetkőzzek. Majd ráfeküdtem az ágyra letakart a pasi. És elindultunk a műtétre. Anyuéknak oda kiabáltam, hogy szeretlek Titeket. És gurultunk tovább. Emlékszem az udvaron épp füvet nyírtak. Tisztán rémlik a frissen nyírt fűnek az illata. Annyira izgultam, féltem, hogy fel kelek-e? Mi lesz velem? Majd kiugrott a szívem. Mondta a tolós pasi, hogy próbáljak megnyugodni, mert felmegy a pulzusom és aztán nem tudnak megműteni. 3-4 órás volt a műtét. Innentől csak arra emlékszem, hogy az intenzíven ébredtem fel. És a fiatal nővérek épp Rúzsa Magdit hallgattak. Nem fájt semmim. Anyuék bent voltak sokat állítólag már dirigáltam, hogy tegyek arrébb a lábam mert nem jól van innen látszott, hogy jól van egész jól vagyok. A Dokim is bejött a műtét után és kérte emeljem fel a lebénult lábam mondom Neki, de hát még magamnál sem vagyok de felemeltem, és megnyugtatóan mondta, hogy ez már most sokkal jobb mint volt. Az este az intenzíven nem volt túl kellemes. Több emberrel meztelenül a melegben egy takaróval letakarva. Megfürdettek oldalra fektetve. Hát ez sem egy klassz dolog. A pisivel nem volt gond katéterem volt. Másnap CT-n keresztül kimehettem az osztályra. Másnap már gyógytornáztam. Annyi idő után a saját lábamon állni hihetetlen furcsa érzés volt. 1 hét után varratszedés volt, és végre haza jöhettem 3 hét kórház után.
Azóta kontrollokra járok, volt, hogy kaptam egy abroncsot a fejemre amit 4 helyen a koponyámhoz rögzítettek. Kissé fájt. Kaptam sugarat egyet nagy dózisban. Mert voltak gócok a fejemben sajnos. Volt még egy Cyber Knife kezelésem is. Egy ct alkalmával csináltak egy maszkot, és azt a fejemre tették majd egy robot 20 percet ment körülöttem, és csinálta a dolgát. Hihetetlen kedvesek voltak még kérdezték van-e kedvenc zeném én persze esőztetőt kértem és kaptam is meg egy szép kép volt a fejem felett. De ide már úgy mentem, hogy előtte lévő nap jöttem ki a kórházból és már a gyomrom a sok idegtől nagyon ramaty volt. Beérkeztünk, picit késve, nagyon szeretem azt az orvost, mondom Neki hasmenésem van tegnap jöttem ki a kórházból teljesen kikészült a gyomrom. Azt mondja tartották a helyem, van nálam gyógyszer a hasmenésre? Mondom igen… Azt mondta, hogy akkor szépen vegyek be abból és nincs mese menjünk kell nekem ez a kezelés minden oké lesz. Itt kaptam az esőztetőt. Szerencsére szépen eltűnt minden góc. Havonta járok kontroll vérvételre, mivel ez után kapom meg a havi adag gyógyszerem 2 féle gyógyszer ez, mert megítelte a bizottság.
Sajnos van akivel együtt kezdtem, melanómás volt Ő is tavaly év végén meghalt.
Utána hatalmas pánik volt rajtam. Egy részről egy fantasztikus BARÁTOT veszítettem el, aki mindig mellettem volt, más részről féltem, hogy én is meghalok. Közös volt az orvosunk, és mondtam Neki, hogy félek, hogy én is meghalok. Erre Ő : Nincs két egyforma ember, nem kell aggódnom emiatt.
Ez azért picit megnyugtatott, bár a fájdalmam nem enyhült.
Most is miközben írok az Ilditől kapott párna van a fejem alatt, amit akkor kaptam mikor az agyműtétem után meglátogatott. Én sírtam örömömben, Ő meg ezt a rózsaszín szivecskés párnát lóbálta, és mondta ne bőgjek már minden oké, majd hatalmas ölelés jött, és hosszan dumáltunk. Akkor láttam utoljára… Sokat tanultam Tőle is és az életemről… Végre amennyire csak tudom megélem az életem. Természet, állatok, élmények. És igen van, hogy a fákat ölelgetem. Kedvenceim a hatalmas platán fák egy meditációba azt választottam. Próbálok nyitottabb lenni, szelektáltam az embereket az életemből, még a családtagokat is. És segítek, akinek tudok persze, de mértékkel. Ha én rendben vagyok csak akkor tudok másnak segíteni. És akinek pedig feleslegesen segítek többszörösen már nem foglalkozom vele oldja meg. Nyitottabb lettem. Picit azért bátrabb is. És hiába nem egyszerű az életünk. De pl. ingyen menza kaját hoznak házhoz, és nem finnyáskodok megeszem, és nem is rossz. Ha segítség kell kérek, mert ha nem kérek nem tudhatják, hogy szükségem van rá.
Ruhákat se tartottam cikinek kérni a neten, és sokat én hordok belőle, a többit tovább adtam jó helyre. Van egy fotós oldalam ott gyűjtötték össze a szemüvegemre, és a napszemüvegemre a pénzt, mivel romlott a szemem a napi 12 db gyógyszertől, és fényérzékeny a szemem. Sikerült. Van szemüvegem. Ami fájt picit. Vannak, akik segíthettek volna, de sosem tették. Persze nem kötelező. A saját rokonaim nem tették meg.
Sokan segítenek rászorulókon, ami nagyon-nagyon szép.
Hiszen, ha tudok én is segítek pedig nekem sincs sok. De kérdezem én mikor tolószék kellett hol voltak a barátok, és miért nem segített senki? Persze sokan segítettek olyanok, akik vagy a fotós oldalam tagjai, vagy olyanok, akikre szamíthattam. Az, hogy van, hogy jobb ruha van rajtam nem azért van mert vettem feltétlenül. Ne ítélj látszatra. Ezek a ruhák másoktól kapott ruhák, amiket átnéztem, és ami jó volt rám megtartottam a többit tovább adtam nem el adtam, tovább adtam! Van olyan régi ovis társam, aki külföldről segített, bevásárolt egy ismerőse és idejött vagy 15 szatyor kajával, és 2 hatalmas szatyor ruhával. Amit nem tudok elégszer megköszönni, mert néha kaja sincs úgy. Az Anyukájának is köszönöm a tortát, és a sok nasit, kaját. De az emberek olyanok, hogy ha nem panaszkodok, biztos minden oké…
És igen, minden nap küzdelmes. Szédülök, pánikolok. De nem adom fel. Segíteni kell a másikat, nem ítélkezni. És igen, úgy lett Kutyám is, hogy a sok segítségből összegyűlt Rá a pénz. És igen Border collie. És azért, mert 33 évig fogadott Kutyám volt ez pedig egy iszonyú régi álmom volt. Nem dohányzom, nem iszom alkoholt, nem nyaralok, nem bulizok. Küzdök.
A betegséggel, sokszor a régi sérelmekkel, a megélhetéssel. Közben veszítettem el embereket, akik fontosak voltak számomra. Ilyen volt az Ildi, akit sose felejtek, és nagyon köszönök mindent, Kati néni, aki mindig segített, ha kell kaját adott, a kevés pénzéből adott kölcsön és Ő vele mentem el leszedetni az anyajegyem. Pót Anyám volt. És a Kutyám Panda is csodás 17 év után elfáradt. De mindig beszélek Nekik, Panda itt van mellettem el lett hamvasztva. Amiben egy Barát segített, hogy itt legyen velem Pandusz, KÖSZÖNÖM!
Nem beszélve arról, hogy januárban megtaláltam egy fantasztikus Pszichoonkológust Zs-t, aki iszonyú sokat segít és mindig mellettem van. Terápiákat csinálok online vagy élőben Velük. Köszönöm Zs, hogy vagy! És azt is, hogy a kórházban mindig oda sodródtak mellém valakik, akik segítettek: Kicsi Zsu, Zsu, Anita. És szívből hálás vagyok azoknak, akik mellettem vannak, segítenek bárhogyan!!!!
U. I: A szolárium nem jóóó, mindig szétégettem a bőröm, és persze genetika is amitől ez volt velem, csak mert sokan nem hiszik el, én sem hittem el jártam a szoliba, és a napon is jól megégettem magam, mert huuuu de menő barna csajnak lenni… És sajna megszívtam.
Az agyamban melanóma áttétek voltak… Nem játék…
Sokat tanultam mindenből, bár ne ilyen áron kellett volna. De ahogy mondani szoktam:
NINCS MÁS HÁTRA, MINT ELŐRE!
Nem azért írtam le a történetet, hogy bárki is sajnáljon! Azt kifejezetten nem kedvelem. Azért írtam meg, hátha valakinek tanulság lehet. Vigyázzatok magatokra! Segítsétek egymást!
Ferenci Detti (34)