Katinka története messziről indul. Egy vidéki szegény családba születetett, ahol szeretetben, de egyszerű körülmények között nevelkedett. Az anyagi nélkülözésből egyedül csak egy út vezetett ki számára: kitartó tanulás, alázat, egyetem és új lakhely. A dolgok elkezdtek jól alakulni mindaddig, míg közbe nem szólt egy gyerekkori hiányérzet. Katinka hirtelen 40 kg-ot hízott, amitől csak nehezen tudott megszabadulni. Aztán rátalált arra a mozgásra, ami meghozta számára nemcsak az önbizalmat, de a fogyást is.
Ha meg akarnám fogalmazni, hogy mi is határozta meg az életemet már gyerekkorom óta, akkor talán azt mondanám, hogy úgy éreztem nem vagyok SENKI, de mindig is VALAKI akartam lenni.
Kislányként nagyon nehéz és szerény körülmények között nevelkedtem. Sokszor váltam ezáltal céltáblájává azoknak a gyerekeknek, akik pénzt kaptak az iskolába menet, hogy azt elköltsék a sulibüfében, akik szép ruhákban jártak, akik nem használt könyvekből tanultak vagy akik mindig minden kiránduláson ott voltak. Én nem közéjük tartoztam. Felnőtt fejjel már pontosan tudom, hogy az a hatalmas önbizalomhiány, ami néha még most is jelen van az életemben, pontosan innen gyökerezik.
Sokszor, nagyon sokszor hallottam otthon azt, hogy “Tanulj lányom, hogy többre vidd az életben, mint mi!” – Katinka pedig mindig ezt mantrázta magának és tanult. –
Jó tanuló voltam, megtapasztaltam azt, hogy bár nem a “valakinek” a gyereke vagyok, de ha kitűnök azzal, ahogyan tanulok, akkor talán rám is figyelnek. De egy kis városban, ahol mindenki ismer mindenkit, megbélyegeznek az alapján, hogy honnan, milyen körülmények közül jöttél…gyerekként ezt nagyon nehéz volt megélni.
Nagy változás volt az életemben az, amikor elkerültem EGYETEMRE. Úgy éreztem a világ kinyílt, tiszta lappal kezdhetek olyan helyen, ahol nem ismernek. Ha megszeretnek, azt csak magamért teszik, nem azért, mert tudják, honnan jöttem. Jól tanultam, jó ösztöndíjam volt; mellette dolgoztam is (idővel már az egyetemen belül matematika korrepetítorként, ami talán életem egyik legnagyobb sikerélménye a mai napig), anyagilag teljesen függetlenné váltam a szüleimtől. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem is volt más választásom, a muszáj pedig mindig a legnagyobb ÚR! Végre volt saját pénzem, amiből azt vehettem, amit csak szerettem volna.
Szörnyen hangzik, de 18 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy meg tudjak venni magamnak egy finom csokit, egy zacskó chipset, vagy hogy rendelhessek magamnak egy pizzát.
És itt indult az én kálváriám…minden finomságot, amit gyerekként nem kaptam meg, most mindenáron akartam. Azt éreztem, hogy ez tesz most boldoggá…igen, egy ideig valóban az voltam…boldog… Aztán belenéztem a tükörbe és jött a szörnyű felismerés, hogy több, mint 40 kg-ot híztam (a pontos adatot nem tudom, mert 90 kg fölött már nem mértem… )
Aki túlsúlyos, pontosan tudja, hogy mi következett ezután…. Annyi, de annyi féle diétát kipróbáltam, hogy azt elmondani nem tudom. Nagyon sokat tornáztam is, de csak minimálisan mozdult a mérleg. Akkor viszont röpke örömömet csokiba, chipsbe és pizzába “folytottam”. Utána megint magam alatt voltam és kezdődött minden újra és újra elölről. Sokszor vallottam kudarcot, amit nagyon nehezen éltem meg. Ez idő alatt ért véget egy hosszú kapcsolatom (az akkori párom egyébként még normál testalkattal ismert meg) és szinglivé váltam.
Ott álltam szingli nőként, 90 kg fölötti testsúllyal, egyedül, boldogtalanul. Egyetlen dolgot akartam, hogy végre NŐNEK érezhessem magamat. Utáltam a testemet, utáltam tükörbe nézni, nem szerettem sehova menni. Legszívesebben csak bujkáltam volna, hogy senkivel ne kelljen találkoznom.
2014-ben lediplomáztam és elköltöztem Budapestre. Az az év még ismerkedés volt az újjal, az igazi felnőtt léttel, a fővárossal. 2015-ben pedig megtettem a legelső lépést a változás útján, a közeli edzőteremben elkezdtem edzővel együtt edzeni. Akkor ott, azon a napon elindult valami általa, amiért a mai napig nagyon hálás vagyok neki. Nem csak edzőm, hanem a pszichológusom is volt egyben, ezáltal pedig nagyon sokat adott az önbizalmamhoz is.
Elkezdtem kicsit más szemmel látni a világot. Lett egy szuper állásom, kialakult egy új baráti köröm, nyíltabb voltam, könnyebben ismerkedtem az emberekkel, befogadóbb lettem.
Voltak a fogyásomban itt is kisebb-nagyobb sikerek és sikertelenségek is, de egy idő után megrekedtem ismét. Jött újra a régi lemez, magánéleti válság és a pandémia. A terem bezárt, semmi mozgás nem volt már az életemben, a kilók pedig újra elkezdtek felkúszni rám.
Ekkor indult a kapcsolatom a futással. Elsősorban fogyni szerettem volna, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem érdekel a fogyás, csak futni AKAROK. Szerelmese lettem ennek a sportnak, az életem meghatározó részévé vált, elképzelni nem tudnám már nélküle a mindennapokat. Nem csak új testet és ezáltal önbizalmat, de ép lelket is köszönhetek a futásnak, amiért örökké hálás leszek.
Az elmúlt kicsit több mint 1 év alatt szinte soha nem éreztem azt, hogy most ehhez nincs kedvem, vagy nem akarom. Sokszor jutnak eszembe azok a mondatok, amiket annyiszor hallottam másoktól: Te ilyen alkat vagy, fogadd el így magad.; Nem vagy sportos alkat.; Mi értelme van a futásnak?.; Tönkre teszed magad.; Nem egészséges ennyit futni stb.
Ha ezekre gondolok futás közben, úgy érzem, hogy a világból is ki tudnék szaladni és senki és semmi nem állíthat meg.
Lépésről lépésre haladok újabb célok felé, lefutottam már a félmaratont (többször is azóta), nem olyan régen pedig életem első 30 km-es távját is.
Pár évvel ezelőtt ez még elképzelhetetlen lett volna számomra, nem hittem volna el magamról soha, hogy képes lennék rá. Vannak példaképeim és van, akinek most én vagyok A PÉLDA, ez pedig csodálatos érzés.
Most úgy érzem, hogy sokkal boldogabb, magabiztosabb és a legfontosabb, hogy újra NŐ vagyok.
