Iskolai erőszak árnyékában

2021-Feb-4Vállald fel!

A We Are the stories legújabb története egy iskolai erőszaknak, megalázásoknak és fenyegetéseknek kitett férfi vallomása. A téma érzékenysége miatt kérünk Titeket, hogy a sztorit csak akkor olvassátok el ha elmúltatok 18 évesek! Ha pedig úgy érzitek segítségre van szükségetek, tárcsázzátok az ingyenesen hívható 116 111 vagy 116 123 lekisegély-vonalat!

Még most is bennem van a szüntelen félelem, rettegés azoktól a gyermekkori traumáktól, és sérelmektől, melyeket el kellett tűrnöm, és szenvednem – elsősorban általános iskolai osztálytársaimtól.

Az iskolai osztályon belül létezett egy afféle bandacsoport: Bandavezérek társaságának hívták! Nem véletlenül! A nagyobb fiúk rendre védelmi, vámpénzt követeltek a kisebbektől, és aki fizetett azt azért, aki nem fizetett azt meg ezért verték meg! Ez egyben azt is jelentette, hogy nyilvános megszégyenítésben részesítették, mely nagyjából úgy nézett ki a gyakorlatban, hogy az adott illetőt tetőtől-talpig meztelenre vetkőztették, és főként a nyirkos, hideg, téli iskolai folyosón föl-le kellett az illetőnek futkosnia, míg egy sorrfalat álltak mellette lányok-fiúk vegyesen,

és nem volt meglepő esett, hogy az embert többször is leköpték, vagy hogy lábat kellett csókolni a piszkos, sötétzöld linóleum padlón az illető bandavezérnek,

akinek – ha jó napja volt -, vagy bezárta az embert valamelyik öltözőszekrényben, rosszabb esetben – és ez volt a gyakoribb -, a ruhájára öntötte az aznapi Coca Cola, Fanta, cukros üdítőket, és bármit, ami gusztustalan foltokat hagyott, és persze nehezen jött ki.

Az iskolában persze mindenki tudott róla – pedagógusok, szülők vegyesen -, mégis ki tudja miért? szemet húnytak, és inkább a homokba dúgták a fejüket.

Sajnos több olyan gyerekről is tudok, akik ilyen lelki-fizikális atrocitások miatt többször kísérletek meg öngyilkosságot, annak ellenére, hogy sikertelen módszerekkel igyekeztek bevonni az iskolapszichológusok támogató segítségét.

Azok, akik túlélték a ,,borzalmakat” jobb esetben magántanulók lehettek nyolcadikos korúk elején, akik nem voltak szerencsések azok átkerültek egy másik oktatási intézménybe, ahol ki tudja milyen szörnyűségek vártak rájuk.

Azok, akik magántanulók lehettek többször zaklató otthoni telefonhívásokat kaptak – ugyanazoktól a bandavezérektől, vagy bérenceiktől -, akik megbízást teljesítettek.

Sajnos engem és szüleimet is szabályosan megfenyegettek, hogy “kinyírnak stb.”

Édesapám felhívta a rendőrséget, és feljelentést tett, de a jegyzőkönyvek felvételén, és igazoltatáson kívül semmit sem csináltak a vélt elkövetők, és tettesekkel szemben.

A ,,szemet szemért, fogat fogért” – elve mindmáig az egyik legősibb, szinte bosszúálló gondolat, majd cselekvés, melyet úgy hiszem senki sem tud elfelejteni, sem meg nem történtté tenni! Ugyanis azok az egykori gyerekek, akik életük során fizikai-lelki attrocitásokat voltak kénytelenek eltűrni, elszenvedni azokból az emberekből, mégha pszichiáter-pszichológus is segít a lelki traumáik feldolgozásában valami eltört, megszakadt, és sohasem élhetnek ,,normális életet!”

Sajnos velem is megesett, hogy már harminc éves felnőtt is elmúltam, amikor összeakadtam a bandavezérek társaságából egynehány szintén időközben felnőtt emberrel, és egész egyszerűen a fojtogató hányinger, rettegés, tartós félelemérzet kerített hatalmába, majd később azonnal menekülni, bújkálni kezdtem, nehogy rámtaláljanak! Inkább leszálltam a metróról, buszról, villamosról csakhogy meg ne tudják, hogy még a világon vagyok! Volt barátnőm szintén értetlenül, meghökkenve állt egy-egy ilyen megrázó eset után, és sokszor értetlenkedve nézett rám, hogy miért kell nekem ennyire különösen, különcök módján viselkednem.

Nem tagadom! Bennem is megfogalmazódott 1990-1998 közötti vészterhes időszakban az öngyilkosság kísérlete, és ma úgy gondolom, hogy az 1995-ös autóbalesetem ennek egyfajta következménye lehetett.

Rendkívül komoly, és szomorú dolgok ezek, mely tartós, társadalmi, szociális problémák megválaszolása hatékony, kidolgozott stratégiát, és felkészült szakemberek hatékony munkáját igényelné, nem pedig a szokásos felelősségek szándékos áthárítását, vagy szőnyeg alá söprést!

 

Legfrisseb sztorik

A legnehezebb időszak segítsége: a jóga!

A legnehezebb időszak segítsége: a jóga!

A We Are the storiesban Hajni történetével ismerkedhettek meg, aki élete egyik legnehezebb időszakán van túl. Hajni édesanyja sajnos elment az élők sorából, és szeretett volna valamit keresni a fájdalma enyhítésére. Ekkor jött "véletlenül" szembe vele a jóga, ami...

read more
Anya úgy halt meg, hogy nem tudtam tőle elköszönni

Anya úgy halt meg, hogy nem tudtam tőle elköszönni

Krisztián édesanyja négy évvel ezelőtt váratlanul halt meg a kórházban aznap este mikor bevitték. Hiába kérte a család, hogy értesítsék őket azonnal, ha baj van, de nem telefonáltak nekik. Krisztián másnap reggel szembesült az anyja halálával, mikor mentek hozzá...

read more
COVID-napló: Mindjárt megőrülök!

COVID-napló: Mindjárt megőrülök!

A COVID mindenki életét felforgatta. Tudjuk, hogy otthon kell maradnunk, hogy elejét vegyük a járvány további terjedésének és ezért mindenkinek áldozatokat kell hoznia. A We are the stories egyik legfrissebb történetében egy négytagú család életébe tekinthettek be. A...

read more