Hé te… Gyerek, vagy valami?

Ha egy párnak nincs utódja az a mai világban sok mindentől lehet. Néhányan viszont nem rejtik véka alá kíváncsiságukat és tapintatlanul belegázolnak mások lelkivilágába a kérdéseikkel: miért nincs még babád? Éva történetét olvashatjátok a babavállalás nehézségeiről.

Kislányként én is arról álmodoztam, hogy ha majd egyszer felnövök, nekem is nagy családom lesz, 3-4 gyerekkel, akik jó rosszak lesznek, de a szó nemes értelmében. Álmodoztam, terveztem, elképzeltem, hogy milyen anya leszek és mikre fogom majd megtanítani a gyerkőceimet. Nem gondoltam volna azt, hogy ez nekem nem fog könnyen menni. Teltek-múltak az évek és én felnőttem. Kapcsolatok jöttek-mentek az életemben míg végül engem is megtalát az igazi. Hozzá is menetem hát és közösen elkezdtük tervezni a jövőnket. Tudjátok, csak a szokásos, nagy ház, gyerekek, kutyák, jó állás. A felsorolásból szinte minden megvan … szinte… A kapcsolatunk elején egyikünk sem gondolta volna, hogy valami probléma lehet, hogy a gyerekáldás ennyire nehezen fog menni, mert ez az igazság. Nem tudok állapotos lenni. Együtt vagyunk lassan 7 éve és baba még nem jött.

Az első év sikertelenségét követte a második év, majd a harmadik és a többi.

Én pedig csak egyre idősebb és türelmetlenebb lettem. Persze, mi történik ilyenkor körülötted? Hát megugrik az állapotos barátnők, ismerősök és ismerősöknek az ismerősei száma, mindenki szül, teherbeesik, vagy megint teherbeesik, te meg csak ott állsz és próbálod nem utálni a világot és megérteni valamit, ami nálad sokkal erősebb, minthogy irányítani tudnád. Borzasztó érzés. Sokszor van, hogy reggel, amikor belenézek a tükörbe szomorú vagyok. Legördül pár könnycsepp az arcomon, de megrázom magam, letörlöm a könnyeket és azt mondom: nem adom fel!

Ez egy nagyon nem egyszerű helyzet, mert amellett, hogy mindenféle vizsgálatokra járok, lelkileg megvisel, még az is nehezíti a helyzetem, hogy szinte napi szinten megkapom az ítélkező kérdéseket, a címkézős megjegyzéseket és némelyik embertől a megvető pillantásokat, hogy még nincs gyerekem.

“Miért nincs még gyereked? Vigyázz, mert ki fogsz futni az időből!”

“Mikor szülsz már végre?”

“Amúgy akarsz gyereket?”

“Nem kéne inkább már szülnöd, mint a karrierrel foglalkoznod?”

Ezek csak néhány megjegyzések, amik most eszembejutottak, de a paletta az ettől sokkal színesebb.

Komolyan nem étem azokat az embereket, akik ilyen tapintatlanok. Miért csinálják ezt? Hát nem gondolkodnak mielőtt kinyitják a szájukat? Nem jut az eszükbe, hogy a mai világban ilyet nem illik kérdezni? Mi van, ha volt gyerekem csak meghalt, vagy mi van, ha nem akarok gyereket? És mi van, ha akarok, csak nem jön össze?

Miért van az a társadalmi elvárás itthon, hogy ha házas vagy az egyenlő azzal, hogy szüljél is? Olyan, de olyan sok oka lehet, ha valakinek nincs gyereke és igenis jó lenne már, ha végre észrevennénk, hogy ez a világ már nem az a világ, ami régen volt anyáink és nagyanyáink idejében, ahol az volt az elvárás, hogy szüljél és akkor leszel valamire való ember!

Ilyenkor egyszerre sírni és ordítanék is tudnék egyben és csak a jolneveletetésem és az érzéseimen való kontroll az, ami nem hagyja, hogy ezeket megtegyem.

De nem csak a társadalom kezeli a gyerek kérdést rosszul, hanem a család és rokonság is, akiknek csak egy vágyuk van: hogy unokázhassanak végre! Hogy újraéljék a babázás örömteli korszakát, vagy beótoljanak valamit, amit anno elszalasztottak. Ez szerintem önzőség. Sokszor az sem érdekli a családot, hogy maga a pár mit akar. Akarnak-e gyereket egyáltalán vagy sem? Készen állnak-e rá? Ha akarnak, ha nem, szülni kell, mert nekünk nőnknek az a dolgunk!

Ismerek jó néhány párt, akiknek szomorú gyerekkoruk volt, amiben sérültek sokat és félnek, hogy nehogy ugyanazokat a hibákat elkövessék, mint velük a szüleik. Vannak olyanok, akik azért nem akarnak gyereket vállalni, mert nem tudják mi fog a gyermekükre várni ebben a mai világban. Vagy mert a saját nemükhöz vonzódnak. Rengeteg oka lehet, amikből csak párat soroltam fel. Esetemben én nagyon szeretnék már egy babát. Már egy gyermekkel is boldog lennék, ha megadná a jó Isten, de ez valamiért még várat magára.

Igen, igazságtalan az a helyzet, hogy míg másoknak könnyen jön a gyermekáldás, addig nők tucatjai szenvednek attól, hogy nem tudnak teherbe esni. Ez rettentő igazságtalanság. De ezzel nem tudunk mit tenni. El kell fogadnunk, és bíznunk kell abban, hogy egyszer minket, engem is figyelembe vesz a Teremtő, és meghallgatja szavaimat!

Azt szeretném, hogy a társadalom legyen már végre ezzel a témával elfogadóbb és tapintatosabb, mert ugyan senkinek sincs a homlokára írva, hogy mi baja van. Attól még, hogy nem látszik valami, attól még ne gondljunk bele saját dolgokat.

A vaktól sem kérdezzük meg, hogy miért nem látsz, vagy hogy nem akarsz végre látni? Hát tanuljuk meg, hogy a gyerek kérdést is tapintatosan kezeljük. Ehhez nem kell diploma, csak némi gondolkodás.

És most mi van? Próbálkozunk. Vagyis rajta vagyunk a babán, de egyelőre nincs sok változás. Ennek már 5 éve, de nem adom fel. Nem fogom feladni, mert ha feladom, azzal nem érek el semmit. Nem görcsölök rajta, élem szépen az életem a párommal, de a reményt, a hitet, a tudatot nem adom fel:

hogy egyszer én is leszek majd anya!

Éva (39)