Jött a covid és elvette mindenem

2021-Mar-21Sorsfordító

Richárd története nem kimondottan a koronavírus idején kezdődött, de az mindenképp befolyásolta. Szép lakás, karrier, barátnő, álomok és célok, melyek szertefoszlottak. Így, másfél évvel a vírus után újratervezés van és egy remény, hogy egyszer valaha minden rendbe jön.

 

Szegény családba születtem a szüleim egyetlen gyermekeként. Anya és apa nem igazán jöttek ki jól, így 4 éves korom környékén úgy döntöttek, hogy különválnak. Ezt mind anyától tudom, mivel nála maradtam és apámról soha többet nem hallottam. Apám azt hitte, hogy nem az övé vagyok, ezért ment el.

Anyám mindig is érzelmileg labilis személyiség volt és talán volt némi problémája az elköteleződéssel, így meg sem tudom számolni, hogy hány nevelőapám volt az évek során.

Sokat voltam egyedül is és mivel úgy nem volt nagyon pénzünk, éppen, hogy kijöttünk belőle a hó végére, már fiatalon elkezdtem dolgozni. Először nyári munkákat vállaltam, diákmunkákat, aztán lettek komolyabbak is.

Tudtam, hogy nem akarok céltalan jövőt és pénzem sem volt, így rögtön, ahogyan tehettem felvettem a diákhitelt.

Kitűnővel elvégeztem a főiskolát és elkezdtem állásinterjúkra járni. Szerencsémre hamar bekerültem egy nagy multi céghez, ahol sokat, nagyon sokat dolgoztam. Évekkel később meglett a gyümölcse és vezető lettem a saját területemen. Már volt sok pénzem, tudtam magamnak bérelni egy nagyobb lakást, autót és el is tudtam menni utazni, amikor csak tehettem. Az én sikereimmel párhuzamosan viszont anyukám egyre jobban csúszott lefelé, majd végül alkoholista lett. Állandó anyagiproblémái voltak és mindig tőlem kért pénzt. Én eleinte adtam neki, aztán már mikor láttam, hogy ezeket gyakrabban csak a piára költi, így már nem adtam, és inkább csak ételt vettem neki, vagy amire szüksége volt. Közben tanultam, képeztem magam és a sok randizgatás után jött egy szerelem, ami úgy tűnt, hogy komoly lesz. Összeköltöztünk és tervezgettük a jövőnket. Akartunk nagyobb házat venni, ahol majd elférünk a gyerekekkel. Két gyereket terveztünk, egy fiút és egy lányt.

2020 év elején nagyon sokat dolgoztam. Szerettem volna mindent megadni a páromnak, a leendő gyermekeimnek, hogy ne jussanak olyan sorsra, mint amilyen az enyém volt.

Tavasz környékén egyre többet lehetett hallani a korona-vírusról és hamarosan a céget is elérte, ahol dolgoztam. Elkezdtek megbetegedni az emberek, sokan bekerültek a kórházba és végül úgy döntött a vezérigazgatóság, hogy mindenkit home officeba küldenek.

Otthonról dolgoztam hát és próbáltam optimista maradni. Egész nap a gép előtt ültem, volt, hogy este is, mert a határidős munkákat meg kellett időben csinálnom. Sehova sem mentünk, egyrészt mert nem is lehetett, másrészt mert féltünk a betegségtől.

A vállalat, ahol dolgoztam kezdetben csak kisebb mértékben csökkentette a fizetésem, majd egy idő után levették a felére. Ezalatt a párommal is egyre többet vitatkoztunk, sok mindenben nem értettünk egyet és odáig fajult a dolog, hogy már be kellett osztani a pénzünket, majd végül már külön is aludtunk.

Egy napon a közvetlen vezetőm behívott, mikor már úgy nézett ki lazítanak a szigorításokon és közölte, hogy sajnos el kell, hogy bocsásson, mert leépítés van a cégben és én is azok közé kerültem, akiktől megválnak.

Persze, igazságtalannak tartottam a helyzetet, hiszen nagyon rég óta ott dolgoztam, és kaptam is valamennyi végkielégítést, de a kedvem az nagyon bánatos volt. Az optimista srác, aki addig voltam eltűnt és nem tudtam merre induljak tovább. Napi 8 órákat töltöttem álláskereséssel de sehová sem kellettem, közben pedig fogyott a pénzünk, így végül elmentem futárnak, ahol igaz nem kaptam sokat, de legalább volt munkám. Sok kiadásom volt, fizetnem kellett olyan dolgokat, amikre eddig nem volt gondom, és bár a sok hitelre kaptunk haladékot, félre is kellett tennem, hogy ha végetér a muratórium, legyen valamennyi megtakarított pénzem fizetni a törlesztőket. A párom Kitti szinte naponta elégedetlenkedett és ki kellett költözünk a szép lakásunkból, mert nem tudtuk fizetni. Egy egyszobás albérletbe költöztünk, ahol a veszekedések ugyanúgy folytatódtak. Sőt, még hangosabbak és hosszabbak lettek. Neki sem volt munkája, mert őt is kirúgták, így a helyzet egyre csak romlott. Anya közben elkapta a koronát és bekerült a kórházban. Minden nap mentem látogatni, de volt, hogy nem engedtek be hozzá, csak már mikor jobban lett.

Egyik nap, amikor hazaértem a kórházból egy levelet találtam az asztalon. A párom írta és az állt benne, hogy nem bírja ezt tovább és elhagy.

Hívtam, kerestem, de nagyon nem tudtunk normálisan beszélni. Azt mondta, hogy ő nem ilyen életet akar magának és nem akar velem tovább együtt maradni. Még pár hétig próbáltam kibékülni vele, de ő hajthatatlan volt, még végül összejött a volt főnökével, akihez rögtön oda is költözött. Ha jól tudom, a férfinek nincsenek anyagi gondjai és Kitti már állapotos is tőle. Anya jobban lett és mostanra talán kevesebbet is iszik, megint van egy pasija, de legalább most valamennyire stabil az élete, és már csak nagyon ritkán kér tőlem pénzt. Én még mindig az egyszobás panelban lakom. Egyedül. Vagyis nem egyedül, mert egyik este mikor jöttem hazafelé a futárkodásból találtam egy cicát, így befogadtam. Cicás pasas lettem. Így másfél évvel azután, hogy a korona vírus megváltoztatott mindent az életemben, én azóta is rendületlenül keresem a munkát, de sajnos, amilyet szeretnék, oda egyelőre nem találtam, így maradt a futárkodás és segítek egy kisebb cégnek, ahol maszkokat gyártanak. Nincs anyagi gondom, de nem élek olyan életet, mint azelőtt.

 Nem mondom, hogy könnyű, hogy nem szoktam néha összetörni, hogy nincsenek álmatlan éjszakáim, hogy nem vagyok magányos, de legalább egy dologban biztos vagyok, hogy ha egyszer talpra tudtam állni önerőből, mikor nem volt semmim, akkor valamikor majd újra talpra tudok, és lesz még boldog életem, családom. Csak érjen már véget ez a nyavalya

Rihárd (33)

Legfrisseb sztorik

A legnehezebb időszak segítsége: a jóga!

A legnehezebb időszak segítsége: a jóga!

A We Are the storiesban Hajni történetével ismerkedhettek meg, aki élete egyik legnehezebb időszakán van túl. Hajni édesanyja sajnos elment az élők sorából, és szeretett volna valamit keresni a fájdalma enyhítésére. Ekkor jött "véletlenül" szembe vele a jóga, ami...

read more
Anya úgy halt meg, hogy nem tudtam tőle elköszönni

Anya úgy halt meg, hogy nem tudtam tőle elköszönni

Krisztián édesanyja négy évvel ezelőtt váratlanul halt meg a kórházban aznap este mikor bevitték. Hiába kérte a család, hogy értesítsék őket azonnal, ha baj van, de nem telefonáltak nekik. Krisztián másnap reggel szembesült az anyja halálával, mikor mentek hozzá...

read more
COVID-napló: Mindjárt megőrülök!

COVID-napló: Mindjárt megőrülök!

A COVID mindenki életét felforgatta. Tudjuk, hogy otthon kell maradnunk, hogy elejét vegyük a járvány további terjedésének és ezért mindenkinek áldozatokat kell hoznia. A We are the stories egyik legfrissebb történetében egy négytagú család életébe tekinthettek be. A...

read more