Képzeljetek el egy lányt, aki 20 éves és több, mint 100 kiló. Most képzeljétek el, hogy ugyanez az egykor túlsúlyos lány 25 évesen 50 kilóval könnyebb. Fanni az évek alatt többször elkezdett fogyókúrázni, sokszor elbukott de mindig újrakezdte, ma pedig már másoknak segít a tanácsaival. A következőkben a We Are the stories egyik leginspirálóbb történetét olvashatjátok, családi mintákról, gyerekkori traumákról, elhízásról, fogyásról és önmagunk megtalálásáról.
Seprenyi Fanni vagyok, 25 éves és boldog, ha ez lehet a titulusom. Ötven kilót fogytam és van egy történetem, amivel szeretnék segíteni, hinni magadban és soha nem feladni, de bármi legyen az álmod rá tudod húzni az elvet, az elvet miszerint bármi történik érted van és nem ellened, csak keresd meg benne az ajándékot :)! Mindenben ott van az ajándék, de csak tőlünk függ minek látjuk. Az esztétika egy dolog, az volt az álmom, hogy legyen egy élni érdemes életem és szeressem magam. Ma már az az álmom, hogy minél több emberben lobbanjon fel ez a tűz és merjenek boldognak lenni.
Édesapám hentes, a gyerekkoromban semmiféle ételből nem szenvedtem hiányt, sőt, engem étellel szerettek. Hét éves koromban elestem és az akkor nőtt új csontfogamat bevertem, az egyik kiesett a másik felcsúszott az orromba. Hosszú évek óta dolgozom magamon és azt hiszem ez volt az a pont, ahol kisiklottam. Legalábbis, ha a választ kell keresnem arra, hogy tudtam húsz éves koromra 100 kiló felett lenni akkor azt mondanám a jelenlegi tudatommal, hogy az evés volt az egyetlen, ahol meg tudtam élni a jelent. (A túlsúly akkor gyilkos, ha frusztrációt okoz és rabságban tart, én így éltem meg.) Hosszú hónapokig gyógyult az állkapcsom és közben váltottam a maradék tejfogakat is. Nem tudtak nekem fogat csinálni egészen 13 éves koromig. Addig nem mosolyogtam, persze a gyerekek fogatlannak hívtak, utána meg kocának. 13 éves voltam amikor egy fantasztikus fogorvos megértette a problémám és lett mosolyom, imádtam. Akkor erősnek éreztem magam, akkor éreztem először, hogy vagyok valaki, és játszottam a gondolattal, vajon mivé válhatnék.
Folyamatosan olyan emberek történetét olvastam, akik a mélyből a magasba jutottak és elkezdtem meditálni.
Minden módszer érdekelt, amivel képes vagyok jobbá válni, és ugye az emberek oda gyűlnek ahol meleg van, ezért egyszer csak “jósnő”’lettem. Egy jótékonysági rendezvényre elmentem “jósolni” és rajtam maradt, pár évig ezzel is foglalkoztam, a jót akartam látni és láttatni is, ezt a vonalat már elengedtem és tanácsolom mindenkinek, hogy a saját szívére hallgasson, mert annál jobban senki sem fogja tudni mire van szüksége. Szóval 20 éves voltam, a gyerekkori traumáimat akkor már felismertem (nem feldolgoztam, még csak kapizsgáltam). A családomban életmód szempontjából a minta nem volt vidám. A nagyszüleim mind meghaltak, relatív fiatalon a mama 51 éves volt, amikor elvitte a gyilkos kór, de a cukorbetegséget, daganatos betegségeket és az alkoholizmust is láttam közelről. Ha valaki megkérdezi tőlem miért vagyok ma már ennyire “tudatos” akkor mindig elmesélem mekkora árat fizettem azért, hogy tudjam mit nem szeretnek sosem. Félni és rosszat enni. 20 évesen még csak “fogyókúrázni” – diétázni kezdtem.
Bénáztam, lefogytam harmincat, visszajött tíz, újra. Elestem, felálltam, összetörtem, megint megpróbáltam. Sírtam, csináltam, küzdöttem és ez így ment legalább egy évig. Én nem kétszer követtem el egy hibát hanem hatszor minimum, mert nem voltam benne előre biztos, hogy ez hiba.
Saját bőrömön tapasztaltam, hogy ami nem jó nekem 20 évig, utána sem lesz jó, csak azért mert fogytam már 20-30 kilót. Rengeteget dolgoztam azon, hogy ne kelljen megalkuvónak lennem, hogy elhiggyem, hogy megérdemlem a legjobbat, ezért tiltakoztam az életmódváltás ellen és kerestem gyorsabb megoldást.
Az emberek szeretnek a fájdalmukba kapaszkodni, hiszen azt már ismerik és a biztos rossz “könnyebb”, mint a bizonytalan kudarcélmény, a “mi van ha nem sikerül?”.
Én is így voltam ezzel, de ezeket a felismeréseket csak idővel látja az ember.
Az életmód nem csak az jelenti, amit megeszek, az az életmódom ahogy én vagyok magammal kettesben amikor nem lát senki. Nem, amit az internetre kiteszek és ha kevés a like, leveszem és nem az amit a boros pohár mellett sztorizgatok.
Az életmódom amit a tükör előtt érzek, milyen lemez pörög a fejemben? Mi a belső monológom, mit mondok magamnak? Ki vagyok én? Mi az álmom? Mitől félek? Mit akarok? Mi vagyok én és mi, az amit mások írtak rám?
Az életmódom része, amit gondolok, érzek, amivel az elmémet táplálom, amit olvasok, amivel és akikkel körülveszem magam, amit csinálok és amiben bízok.
Ezeket rendbe kellett raknom és minden gyerekkori pecsétet le kellett pucolnom magamról, mert hiába mondták, az ítéletet bár én hallottam, de annak a belső monológja volt, aki mondta.
Ha adhatok egy tanácsot a felnőtteknek az én gyerekkoromból, akkor kérlek Titeket soha ne engedjétek, hogy valaki bele szóljon abba, ahogyan nevelitek a gyereket, lehet bármilyen tanultnak hitt barát, csak arra hallgassatok, akinek boldog gyerekek szaladgálnak az udvarán. Illetve ami fontos még, mondjátok el a gyermekeiteknek, hogy csodálatosak, és merjenek nagyot álmodni, mert bármi lehet belőlük! Ez nagyon fontos lett volna nekem is, de ha százszor születnék újra, akkor is ezen az úton mennék végig, mert most ahogy ezt leírtam egyre jobban érzem, hogy ezek a sebek gyógyulnak és soha nem az számít honnan jövünk, mit hozunk, ki bántott, mekkora pofonokat kapunk, hanem az, hogy mi mekkorának látjuk saját magunkat minden vihar ellenére.
Ha könyvekbe, hiteles emberek világmegváltó történeteibe menekülünk fel fog ébredni bennünk a vágy, hogy beteljesítsük a mesét, a bennünk élő tündérmesét, amibe van sok troll és néha vérzünk is, de a végén nyerünk, önmagunkat nyerjük meg. Semmit nem viszünk el ebből az életből a végén, de nyomot hagyunk azzal, amit másoknak adunk.
Semmibe nem kerül kedvesnek lenni, semmibe nem kerül dicsérni, elismerni, mégis felbecsülhetetlen értéke van annak, aki kapja, sorsokat változtathat meg három kedves szó.
Kedvesnek lenni menő és sose felejtsétek el, hogy az ember, aki magával békében van sosem fog bántani másokat! Az erős ember felemel!
Seprenyi Fanni (25)