COVID-napló: Mindjárt megőrülök!

COVID-napló: Mindjárt megőrülök!

COVID-napló: Mindjárt megőrülök!

A COVID mindenki életét felforgatta. Tudjuk, hogy otthon kell maradnunk, hogy elejét vegyük a járvány további terjedésének és ezért mindenkinek áldozatokat kell hoznia. A We are the stories egyik legfrissebb történetében egy négytagú család életébe tekinthettek be. A családanya, Johanna mesél nekünk a nehézségekről.

Mindjárt megőrülök!!!!… Ezt érzem a jelenlegi állapotomban, amit röviden így tudok jellemezni: COVID újabb lezárás, munka, háztartás és 2 iskoláskorú gyerek.

Csakhogy értsétek, bár azt hiszem sokaknak ismerős lesz a helyzet, a teljesség igénye nélkül leírom hogyan is telik a napunk. 6kor csörög az óra és sietve előkészítek mindent amire a napkezdéshez szüksége van egy négytagú családnak. A legfontosabb önmagam felkészítése, előkészítése lenne, de erre nem hogy időm, de napról napra egyre kevesebb erőm is jut. 7 és f8 között jönnek a gyerekek. Na igen, ez lenne az ideális, hogy jönnek, de nem. Úgy kell kiimátkozni őket az ágyból és újabb hosszas küzdelem eredménye a fogmosás, az öltözködés és a reggeli. Közben persze nyakunkon az online oktatás és a munkakezdés.

Az állás pedig már most az, hogy úgy érzem az újabb karatén teljesen kiütött és szívem szerint visszabújnék az ágyba egy jó könyvvel vagy elkezdenék egy sorozatot.

Szóval reggel 8 körül már nincs kedvem a naphoz és elkezdődik a visszaszámlálás… Istenem, csak éljük túl ezt is!

A reggeli hajsza délelőtt is folytatódik, főleg ha nincs a hűtőben betárazott ebéd és ha még a bevásárlás is előttünk van. Ilyenkor a káosz és a multitasking egy újabb szintjét ismerem meg. Egyszerre dolgozom, figyelem, hogy a 2 gyerek egy órát se mulasszon el (különben igazolatlan órát kap!), átgondolom, hogy mit vegyek, mit főzzek, megfőzöm az ebédet, pontosabban megfőzném de 11 órakor kezdődik egy értekezletem. Bocs gyerekek, ma csak 2 körül lesz ebéd!

A délután hoz egy kis megkönnyebbülést. Tele a has, és már látjuk a nap végét. Azt hiszem mostanában ez az, amitől igazán megnyugszunk. Amikor azonban vége a munkának és az oktatásnak jön a fejvakarás. A gyerek egész nap ki sem tette a lábát a lakásból, de holnap témazárót írnak és a házifeladat is van. Mindegy! Süt a nap, most kell gyűjteni egy kis D- vitamint, a mozgástól pedig legalább elfáradnak.

A vacsora vagy az ebéd maradéka, vagy szigorúan szenvics, utána jöhet egy kis filmezés, videójáték és az alvás. Holnap pedig ugyanezt a kört, ugyanezen négy fal közé bezárva kezdhetjük elölről. Adja az ég, hogy legalább holnap is süssön a nap!

Amikor a gyerekek elaludtak sokszor csak ülök a csendben és a sötétben és bambulok magam elé. Nem is fáradt vagyok (persze az is), hanem fásult és talán már depressziós is. Legszívesebben kiállnék az erkélyre és percekig ordítanám, hogy ELÉG!!!!  De már a gyerekeimen is ezt látom, kedvtelenek, szomorúak, unottak. A világunk a négy fal közé korlátozódik, a rendszert csak a munkaidő és az online oktatás adja. Anélkül nem is tudom, hogy hogy nézne ki egy nap.

Tudom, hogy ez a helyzet mindenkinek nehéz. Tudom, hogy a cél az, hogy vigyázzunk egymásra. Tudom, vagy legalábbis nagyon remélem, hogy egyszer ennek az egésznek vége lesz. Azt nem tudom, hogy milyen belső károkkal kell majd szembenéznünk az újabb karantén után. Ezt már valahogy nehezebben viseljük, a gyerekeimen is ezt látom. Ami tavaly egy „jó buli” volt, most egy börtön, ami megfosztja őket az életüktől, a megismeréstől.

 Jöhetnék azzal, hogy milyen eszközökkel harcolok a fásultság ellen, de őszinte leszek, nincs időm vagy kedvem futni vagy meditálni. Ami feltölt az a természet, amikor hétvégén SZABADON sétálhatok a családommal az erdőben. Valahol ezt vesztettük el mindannyian, vélt vagy valós szabadságunkat. De valahogy meg kell találnunk ebben a helyzetben is, hogy megmaradjon a józan eszünk. Nekem már az is szabadság, mikor az elcsendesedett házban csak úgy ülhetek 1 órát. Azt ajánlom Nektek is, hogy keressétek meg, hol és hogyan tudtok szabadok lenni ebben a helyzetben! Valahogy pedig ezt is túléljük!

Sok szerencsét és vigyázzatok magatokra!

Johanna (43)

Legfrisseb sztorik

A legnehezebb időszak segítsége: a jóga!

A legnehezebb időszak segítsége: a jóga!

A We Are the storiesban Hajni történetével ismerkedhettek meg, aki élete egyik legnehezebb időszakán van túl. Hajni édesanyja sajnos elment az élők sorából, és szeretett volna valamit keresni a fájdalma enyhítésére. Ekkor jött "véletlenül" szembe vele a jóga, ami...

read more
Anya úgy halt meg, hogy nem tudtam tőle elköszönni

Anya úgy halt meg, hogy nem tudtam tőle elköszönni

Krisztián édesanyja négy évvel ezelőtt váratlanul halt meg a kórházban aznap este mikor bevitték. Hiába kérte a család, hogy értesítsék őket azonnal, ha baj van, de nem telefonáltak nekik. Krisztián másnap reggel szembesült az anyja halálával, mikor mentek hozzá...

read more
COVID-napló: Mindjárt megőrülök!

COVID-napló: Mindjárt megőrülök!

A COVID mindenki életét felforgatta. Tudjuk, hogy otthon kell maradnunk, hogy elejét vegyük a járvány további terjedésének és ezért mindenkinek áldozatokat kell hoznia. A We are the stories egyik legfrissebb történetében egy négytagú család életébe tekinthettek be. A...

read more
Egyedül a COVID-dal szemben

Egyedül a COVID-dal szemben

Egyedül a COVID-dal szemben

Ildit úgy érte utol a COVID-járvány, hogy hiányzott az életéből egy társ, a szerelem. Hogyan tudott a fiatal nő felülkerekedni az elkeseredettségén, a magányán és milyen kapaszkodókat talált a karanténban?
A We are the stories legújabb történetéből ezekre a kérdésekre kaphattok választ.

7 éve vagyok egyedül, azóta nem találom a társam. Persze voltak ilyen és voltak olyan kapcsolataim, de szerelem és boldogság nem volt sehol.

Bíztam benne, hogy 7 szűkös év után végre megtörténik az áttörés. Na de megérkezett a COVID és minden felfordult.

Egyedül élek a fővárosban egy albérletben, a munka mellett eddig sem volt könnyű az ismerkedés. Régi vágású lány vagyok, az online dolgokat nem szeretem, ezért a párkeresésnek azon a formáit kerestem, amikor szemtől szemben állhatok azzal az emberrel, aki talán a társam lehet. A lezárásoknak így vágtam neki, megtépázott önbecsüléssel, dühvel és elkeseredettséggel. Semmi nem sikerült senkivel és nem volt a láthatáron egyetlen férfi sem, akivel el tudtam volna képzelni az mindennapjaimat.

Már a járvány előtt jellemző volt az álmatlanság, a sírógörcsök és a teljes feladás érzése. Az ember sokszor azt hiszi, hogy nincs rosszabb aztán mégis.

Jön a hír, hogy nincsenek rendezvények, zárva minden és mindenki maradjon otthon. Kérdezem én, hogy akkor hogyan találjak rá a szerelemre, hogyan enyhítsek a magányonom?

Már a lezárás első hulláma kihívások elé állított. Egész nap otthon, egyedül, önmagammal. Az első két hétben semmihez nem volt kedvem. A családom és a barátaim tartották bennem a lelket de annyira dühös voltam a kialakult helyzet miatt, hogy szinte reménytelen volt vigaszt találnom.

Aztán jött egy holtpont, hiszen valahogy akkor is élni kell, működni kell, elkezdtem egy hobbit keresni és rátaláltam a szappanfőzésre. Ez adott feladatot a mindennapokban. Órákat töltöttem azzal, hogy megtanuljam a fortélyait, alapanyagokat rendeltem, összeállítottam a saját receptjeimet és elkezdtem otthon elkészíteni a szappanokat. Összetett folyamat, keversz, formázol, szárítasz és nagyon jó az az érzés, amikor egy általad teremtett dolgot tartasz a kezedben.

Persze a magányos éjszakákon ez sem segített, de legalább napközben lefoglaltam magam. Kozmetikusként dolgozom, szóval a karantén alatt tényleg nem maradt más dolgom, csak önmagammal, önmagamnak lenni.

Most pedig itt vagyunk a második lezárásban. Munkám megint nincs és nem is tudom mikor lesz. Társam sincs még, az átmeneti enyhítések alatt sem tört meg a jég. Hogy vagyok most? Még mindig magányosan és sokszor elkeseredetten.

Nehéz önmagunkkal lenni úgy, hogy nincsenek olyan dolgok, amik az életünk problémájáról, hiányairól elterelik a figyelmet. Ugyanakkor hiszek a sorsban és az önfejlesztés fontosságában és azt gondolom, hogy nem véletlenül találtam magam ebben a helyzetben.

Ez a gondolat sokszor semmit nem ér, viszont sokszor segít. Kell, hogy legyen valamilyen oka annak, hogy így telnek a napjaim, kell hogy legyen oka annak, hogy egyedül kell megbírkóznom ezzel. Ezekre a kérdésekre keresem a válaszokat és bízom benne, hogy a segítségemre lesznek abban is hogy végre megtaláljam a párom.

Szóval most is főzöm a szappanokat, sokat vagyok a természetben és bár a helyzet egyelőre kilátástalan mégis bízok a változásban. Már csak azért is, mert néhány napja olyan helyen kezdtem el ismerkedni, ami a legmerészebb álmaimban sem jutott eszembe.

Egy gyógyszertárban! Sorban álltam, amikor egy férfi megszólított és amíg sorra nem kerültünk, addig beszélgettünk. Működött a kémia, szóval a számom is elkérte. Persze nem tudni, hogy mi lesz belőle de azóta az a gondolat csal mosolyt az arcomra, hogy tényleg sosem lehet tudni. Meg sem fordult a fejemben, hogy a második karantén kellős közepén egy gyógyszertárban jön szembe valaki. Ez most reménnyel tölt el!

Ildi (31)

Legfrisseb sztorik

A legnehezebb időszak segítsége: a jóga!

A legnehezebb időszak segítsége: a jóga!

A We Are the storiesban Hajni történetével ismerkedhettek meg, aki élete egyik legnehezebb időszakán van túl. Hajni édesanyja sajnos elment az élők sorából, és szeretett volna valamit keresni a fájdalma enyhítésére. Ekkor jött "véletlenül" szembe vele a jóga, ami...

read more
Anya úgy halt meg, hogy nem tudtam tőle elköszönni

Anya úgy halt meg, hogy nem tudtam tőle elköszönni

Krisztián édesanyja négy évvel ezelőtt váratlanul halt meg a kórházban aznap este mikor bevitték. Hiába kérte a család, hogy értesítsék őket azonnal, ha baj van, de nem telefonáltak nekik. Krisztián másnap reggel szembesült az anyja halálával, mikor mentek hozzá...

read more
COVID-napló: Mindjárt megőrülök!

COVID-napló: Mindjárt megőrülök!

A COVID mindenki életét felforgatta. Tudjuk, hogy otthon kell maradnunk, hogy elejét vegyük a járvány további terjedésének és ezért mindenkinek áldozatokat kell hoznia. A We are the stories egyik legfrissebb történetében egy négytagú család életébe tekinthettek be. A...

read more
Találj rá az erődre!

Találj rá az erődre!

Találj rá az erődre!

Senki nem úgy indul neki, hogy egyszer véget ér. Mi sem így indultunk, ahogy lenni szokott az elején jól kezdődött minden. A szerelemből pedig néhány hónap múlva egy kisfiú született. Fiatalok voltunk és boldogok, nem is sejtettük, hogy néhány hónap leforgása alatt minden összedől. A fiam 1 éves volt, amikor úgy dönöttem, hogy nem bírom tovább. Nem volt összhang, a gyerek miatt álmatlanul töltött éjszakákat pedig a veszekedéssel töltött nappalok tették még nehezebbé. Lépnem kellett és egy olyan döntést hoztam, ami szerintem minden nő rémálma. Összepakoltam és a fiammal együtt elköltöztem egy albérletbe.

Bizonyos értelemben könnyebb lett az élet, elmaradtak a veszekedések, de a pokol egy újabb bugyra mutatta meg magát. A nagyszülők vidéken éltek, így nem volt segítségem, a sértett exférjemre pedig szinte semmiben nem számíthattam. Egy végtelennek tűnő, aggodalommal teli életben találtam magam. Az egyedül megharcolt harcok emlékét sosem felejtem el. Azt amikor a nagybevásárlásból egyedül kellett hazaérnem úgy, hogy egyik kezemben a vacsora és a másnapi ebéd összetevőivel, a másikban pedig a nyüglődő gyerekkel egyensúlyoztam. Azt amikor egyedül virrasztottam a beteg fiam ágya mellett. Nincs mit szépíteni, beszűkült az életem. De ha jobban belegondolok, akkor egy másik dimenzióban határtalanul kinyílt. Ott volt mellettem egy 1 éves gyerek aki a viselkedésem hű tükreként tökéletesen megmutatta a gyenge pontjaimat. Nevetésével, az első megtett lépéseivel, kimondott szavaival pedig eddig ismeretlen boldogságot és kötődést csempészett a mindennapjaimba. Boldog voltam-e? Ez egy nehéz kérdés, sosem szerettem a kutatni a válaszát. De visszanézve voltak pillanatok, amikor igen, nagyon boldog voltam és voltak olyanok is, amikor a boldogtalanságom és a magányom szinte tapintható volt.

 

Ezekben a korai években azt hiszem kicsit elvesztettem magam, de talán ez egy szükséges velejárója az anyaságnak, főleg ha ennyire nehezített a pálya. Ahogy teltek az évek jött az óvoda, az iskola és egyre több időm jutott újra önmagamra. Bevallom az elején zavarba ejtő volt, hogy újra „egyedül” vagyok. Olyan volt, mintha újra kellene tanulnom járni, vagy egy idegen nyelvet kellene megtanulnom. A vicces mégis az volt, hogy ez volt az a nyelv, amit önmagammal beszéltem. Az élet újra elkezdett beindulni és kinyílni, a gyerek pedig csak nőtt mint a gomba. Lassan kamasz és lassan eljön az a pillanat amikor engednem kell, hogy menjen, egyedül fedezze fel a világot. Érdekes az élet…

Hogy miért írtam le mindezt Nektek? Számtalan pillanat volt amikor azt érzetem, hogy vége, nincs tovább, egyszerűen a tűrőképességem, terhelhetőségem határára jutottam. De mindig volt tovább! Elképzelhetetlenül sok erő lakik bennünk és ezt szerintem mindannyiunknak látnia kell és ami a legfontossabb, el kell hinnünk magunkról. Néha olyan helyzetekbe kerülünk, amikor nehéz döntést kell hoznunk és nem is látjuk tisztán, hogy hogyan oldunk meg egy problémát, vagy egyáltalán képesek vagyunk-e arra, hogy túléljük. Az én tapasztalatom az, hogy igenis képesek vagyunk rá! Üljetek le és gondoljátok át, hogy hány nehéz helyzetet oldottatok meg az elmúlt években, hetekben, de akár napokban és veregessétek meg a saját vállatokat. Ha legközelebb elkeseredtek, akkor keressétek magatokban ezt az erőt és tudjátok, hogy így vagy úgy de a segítségetekre lesz.

Ildikó (35) és Iván (8)

MEGOSZTÁS

Legfrisseb sztorik

A legnehezebb időszak segítsége: a jóga!

A legnehezebb időszak segítsége: a jóga!

A We Are the storiesban Hajni történetével ismerkedhettek meg, aki élete egyik legnehezebb időszakán van túl. Hajni édesanyja sajnos elment az élők sorából, és szeretett volna valamit keresni a fájdalma enyhítésére. Ekkor jött "véletlenül" szembe vele a jóga, ami...

read more
Anya úgy halt meg, hogy nem tudtam tőle elköszönni

Anya úgy halt meg, hogy nem tudtam tőle elköszönni

Krisztián édesanyja négy évvel ezelőtt váratlanul halt meg a kórházban aznap este mikor bevitték. Hiába kérte a család, hogy értesítsék őket azonnal, ha baj van, de nem telefonáltak nekik. Krisztián másnap reggel szembesült az anyja halálával, mikor mentek hozzá...

read more
COVID-napló: Mindjárt megőrülök!

COVID-napló: Mindjárt megőrülök!

A COVID mindenki életét felforgatta. Tudjuk, hogy otthon kell maradnunk, hogy elejét vegyük a járvány további terjedésének és ezért mindenkinek áldozatokat kell hoznia. A We are the stories egyik legfrissebb történetében egy négytagú család életébe tekinthettek be. A...

read more
Fiatalság + bolondság= drogozás?

Fiatalság + bolondság= drogozás?

Fiatalság + bolondság= drogozás?

16 éves körül lehettem, amikor először elfogadtam a drogot. Mai napig nem tudom miért pont ott és akkor, de elfogadtam. Már előtte is kerültem olyan helyzetekbe, amikor megkínáltak vele, de mindig elhatárolódtam tőle és nagyon elítéltem azt, aki csinálja. Egyedül a füvet próbáltam ki, de azt is csak azért, mert az akkori barátom rámerőltette és mivel megakartam felelni neki, így beleszívtam.

Egy szórakozóhely wc-jében próbáltam ki legelőször, ha jól emlékszem speedet adott az akkori barátnőm. Ők már csinálták előtte, csak én voltam a kakukktojás, aki sosem kért. De akkor, ott elfogadtam es onnantól fogva minden megváltozott az életemben. Először még csak alkalmanként használtam a szórakozóhelyeken, aztán már minden hétvégén, amikor mentünk valamerre és volt, hogy hétköznap is csak úgy. Nagyon nagy bulinak tartottuk a barátnőimmel az egész drogozást, és egyáltalán nem foglalkoztunk semmivel, hogy mi lesz később, hogy mi lesz belőlünk, hogy roncsoljuk az egészségünket, egyáltalán semmivel sem. Csak jól akartuk érezni magunkat és élvezni az életet. Kipróbáltam a füvet, speedet, kokaint, extasyt, kristályt és még másféléket is, már nem emlékszem, de a heroinig például sosem mentem el, az már nekem is túl durva volt. Mi csak bulikba, egyfajta partidrogként használtuk, de sosem szúrtuk vagy ilyesmi magunkat.

Abban az időben nagyon elvoltam veszve. Nem tudtam mit akarok az élettől. Össze vissza kallódtam. A szüleim állandóan dolgoztak, hogy nekem megteremtsenek mindent, aminek az volt a hátulütője, hogy rám kevesebb figyelem hárult. Rendszerint mentem úgy haza, hogy be voltam drogozva de ők sosem vették észre rajtam. Nekem voltak álmaim, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, mit fogok majd csinálni, de velem soha nem ültek le erről beszélgetni. Megvolt az elvárás, hogy hogyan kellene viselkedni meg mit hogyan kellene tennem, de azt soha nem kérdezték meg tőlem, hogy valójában én mit akarok? Mik az álmamim? Mit szeretnék csinálni?

A társadalom egy nagyobb része elítéli a drogosokat, megveti és kirekeszti őket. De az igazság, hogy minden azon múlik milyen családból jöttél és milyenek a barátaid és, hogy te hogyan állsz hozzá. Szerintem ezek a tényezők, amik nagyban befolyásolják, hogy rajta maradsz-e, vagy csak kipróbálod 1x-1x. Nekem úgy tűnt mindegyik esetben potenciális jelölt voltam és csak idő kérdése volt, mikor kapok indulok le a lejtőn. Nekem nem voltak sikereim az iskolában, nem dicsértek sosem a suliban, sem otthon, sőt, mindig azt hallgattam, hogy miben nem vagyok jó. Amikor pedig drogoztam, akkor úgy érzetem magam, mint egy királynő. Minden szuper volt, semmi gondom és nem kellett azzal foglalkoznom, hogy egyébként üresnek találom az életem. Jó volt a kedvem és nagyon erősnek éreztem magam. Olyan erősnek, mint aki bármit elér, amit akar. De ez az érzés csak addig tartott, amíg a drog hatott. Nahát ezért maradnak sokan rajta, mert amíg hat, addig megszűnik a valós világ, ami sok esetben riasztó.

Akik drogokat használnak, azok mind menekülnek valami elől, mert úgy könnyebb, egyszerűbb. Egy emlék, egy rossz érzés, a család, párkapcsolat stb., az okokat keresni kár, mert mindenkinek más a kiváltó oka. Az emberek elítélik őket közben meg, ha a valódi okát látnák, akkor talán empatikusabbak lennének.

Elrepült 14 év és én még mindig használtam a partydrogokat a bulikban, de a végefelé már csak kokaint használtam és alkoholt jó nagy mennyiségben, ugyanis a drog elveszi az alkohol erősségét, tompítja, így sokkal többet tudsz inni és viszonylag képben vagy. A kokain nagyon menő volt akkor, mindig volt valakinél 1-2 gramm, vagy ha nem, könnyen betudtuk szerezni. Szóval esélye nem volt annak, hogy elmennyünk úgy bulizni, hogy ne csinálnánk. Közben elvégeztem a Főiskolát, dolgoztam is de továbbra sem tudtam mit akarok az élettől. Nem voltak igazi céljaim, olyanok, amiket én akartam volna.

Aztán történt velem valami. Egyszerűen már rosszul voltam magamtól, az állandó depresszióimtól, amit a kábítószer okozott, elegem lett a bulikból és magától a drogtól. Már nem hozott lázba a buli tudata. Elkezdtem magammal foglakozni. Meditáltam, olvastam önismereti könyveket, jártam csoportos találkozókra, ahol spirituális dolgokról beszélgettünk és ez nekem tetszett. Sokkal jobban, mint a drogozás. Akkor már nem nagyon mentem bulizni, hiába szóltak a többiek inkább otthon maradtam. Arra jöttem rá, hogy én ettől több vagyok és többet akarok az élettől, mert habár azt hiszed tiéd a világ, de a valóságban egy szűk helyen vagy teli félelmekkel és céltalansággal. Mert, aki rendszeresen használ drogokat, annak nincsenek igazi céljaik, és cél nélkül csak tengődik az ember. Megszakítottam a kapcsolatot azokkal, akik belevittek a rosszba, így megakadályoztam a kísértés lehetőségét is.

Ma már elmúltam 40 éves, van egy családom, jó munkám és boldog vagyok. Nem használok drogokat és teljes életet élek. A szüleim azóta sem tudják, hogy mi volt velem abban az időben, mert nem bírnák elviselni az igazságot és úgysem értenék meg, így inkább nem mondtam el nekik. Mikor hallom, látom, hogy valaki csinálja egyáltalán nem ítélem el, inkább sajnálom őket, segítenék nekik, de ez egy nehéz és rögös út, amit egy vadigentől nem fogadnak el.

Ha hiszel magadban, hogy a céljaidat el tudod érni és megtanulod szeretni magadat, akkor nincs szükséged a kábítószeregyik formájára sem. Én megszerettem magam és elkezdtem végre hinni az erőben, a céljaimban és az élet mindent elém tett. Lettek sikereim, értékes emberi kapcsolataim, jó a viszonyom a szüleimmel és megtaláltam a lelki társamat is.

Zsuzsa története Budapestről

MEGOSZTÁS

Legfrisseb sztorik

A legnehezebb időszak segítsége: a jóga!

A legnehezebb időszak segítsége: a jóga!

A We Are the storiesban Hajni történetével ismerkedhettek meg, aki élete egyik legnehezebb időszakán van túl. Hajni édesanyja sajnos elment az élők sorából, és szeretett volna valamit keresni a fájdalma enyhítésére. Ekkor jött "véletlenül" szembe vele a jóga, ami...

read more
Anya úgy halt meg, hogy nem tudtam tőle elköszönni

Anya úgy halt meg, hogy nem tudtam tőle elköszönni

Krisztián édesanyja négy évvel ezelőtt váratlanul halt meg a kórházban aznap este mikor bevitték. Hiába kérte a család, hogy értesítsék őket azonnal, ha baj van, de nem telefonáltak nekik. Krisztián másnap reggel szembesült az anyja halálával, mikor mentek hozzá...

read more
COVID-napló: Mindjárt megőrülök!

COVID-napló: Mindjárt megőrülök!

A COVID mindenki életét felforgatta. Tudjuk, hogy otthon kell maradnunk, hogy elejét vegyük a járvány további terjedésének és ezért mindenkinek áldozatokat kell hoznia. A We are the stories egyik legfrissebb történetében egy négytagú család életébe tekinthettek be. A...

read more
Alkohollal töltött űr

Alkohollal töltött űr

Alkohollal töltött űr

Történetem az egyetemi éveim alatt kezdődik, biztos vagyok benne, hogy sokan lesztek, akik magatokra ismertek benne. Ahogyan elindult még nem adott okot arra, hogy aggódjak, vagy jobban magamba nézzek. Fiatal egyetemistaként, ráadásul a fővárosban úgy érzetem, hogy enyém a világ. Az estéimet ennek megfelelően a bulizás töltötte ki. Volt törzshelyem is, de mindig akadt olyan része a városnak, ami felfedezésre várt. A szórakozóhelyeken eltöltött órák pedig nem múlhattak el alkohol fogyasztása nélkül. Ahogyan egyre többet buliztam, egyre több alkohol kellett ahhoz, hogy felszabadult legyek, hogy a napi problémákat letegyem, vagy éppen összegyűjtsem az ismerkedéshez szükséges bátorságot.

A gondok valahol itt kezdődtek…Amikor már úgy éreztem, hogy alkohol nélkül ez nem is mehet. Pár pohár bor, vagy éppen néhány feles nélkül nem tudok ellazulni, önfeledten táncolni, vagy visszamosolyogni valakire. A felismerés azonban itt még hiányzott. Egyre több szórakozással töltött este után az sem tűnt fel, hogy már készülődés közben otthon is kinyitok egy üveg bort, vagy éppen a legutóbbi házibuliból megmaradt pálinkából töltök magamnak. Tudjátok, csak azért, hogy jól induljon az este.

Az ébredés akkor érkezett meg, amikor egy átbulizott éjszaka után napokig nem tértem magamhoz. Egyszerűen már sok(k) volt a szervezetemnek. Nem az az egy éjszaka, hanem az elmúlt évek, cigarettafüstben, alkohollal a kezemben eltöltött órái. Akkor jöttem rá, hogy valami nincs rendben, de a problémát volt a legnehezebb meghatároznom. Nem történt szakítás, nem történt tragédia az életemben, csak valami nem volt a helyén, az pedig egyértelmű volt, hogy ezt az űrt az alkohollal próbáltam kitölteni. Elkezdtem keresni a válaszokat és ez volt a legnehezebb, de végül ettől tudott megújulni az életem.

Bejelentkeztem egy pszichiáterhez és ott szembesültem azzal, hogy valójában én magam nem vagyok a helyemen. Nem a világban, hanem önmagamban. Persze így a világban elfoglalt helyem sem stimmelt, de a megoldást nem ott kellett keresni. Évekig tartó terápia vette kezdetét, melyen keresztül újradefiniáltam önmagam és az életemet. És, hogy mi a helyzet az alkohollal? Azóta nem iszom. Rájöttem, hogy csupán csak egy eszköze annak, hogy elfedje a valóságot, vagy éppen segítse az önkifejezést, az ellazulást. Persze ezzel nincs baj, de egy szorongó, instabil ember a csapdájába tud esni, nekem pedig elegem lett ebből az érzésből.

Történetemet azért osztottam meg veletek, mert néha az ártalmatlannak tűnő dolgok is egy ördögi spirálba tudnak belerántani minket. Figyeljetek magatokra és ismerjétek meg magatokat! Nekem utólag visszanézve ez a legfontosabb üzenete az elmúlt éveknek. Figyeljetek azokra is, akik körülöttetek vannak. Sokszor ők úgy látnak minket, ahogyan mi nem tudjuk önmagunkat.

Köszönöm, hogy elolvastátok! Évi

MEGOSZTÁS

Legfrisseb sztorik

A legnehezebb időszak segítsége: a jóga!

A legnehezebb időszak segítsége: a jóga!

A We Are the storiesban Hajni történetével ismerkedhettek meg, aki élete egyik legnehezebb időszakán van túl. Hajni édesanyja sajnos elment az élők sorából, és szeretett volna valamit keresni a fájdalma enyhítésére. Ekkor jött "véletlenül" szembe vele a jóga, ami...

read more
Anya úgy halt meg, hogy nem tudtam tőle elköszönni

Anya úgy halt meg, hogy nem tudtam tőle elköszönni

Krisztián édesanyja négy évvel ezelőtt váratlanul halt meg a kórházban aznap este mikor bevitték. Hiába kérte a család, hogy értesítsék őket azonnal, ha baj van, de nem telefonáltak nekik. Krisztián másnap reggel szembesült az anyja halálával, mikor mentek hozzá...

read more
COVID-napló: Mindjárt megőrülök!

COVID-napló: Mindjárt megőrülök!

A COVID mindenki életét felforgatta. Tudjuk, hogy otthon kell maradnunk, hogy elejét vegyük a járvány további terjedésének és ezért mindenkinek áldozatokat kell hoznia. A We are the stories egyik legfrissebb történetében egy négytagú család életébe tekinthettek be. A...

read more